2017. szeptember 1., péntek

16. Dont worry, but im die!

Sziasztok! :) Ez a rész lehet egyfajta mérföld kő a történet során, és szomorú lesz... hogy miért? Jó olvasást hozzá!

Szemeim még épp hogy tudtak valamennyit mozogni bár azt is elég csekélyen, a szoborrá bénult végtagjaim viszont már egyáltalán nem reagáltak arra az utasításra amit adtam nekik. Ekkor teljesen úgy éreztem kicsúszott a kezemből az irányítás, s tulajdon testemet már egyáltán  nem tudtam uralni ahogy eddig korábban, de sajnos az elborult elmém annál tökéletesebben működött. Megzáporoztak a sötét, mély gondolatok, melyek olyanok voltak mint egy nagy sötét madár, közben halál kérdése is egyre jobban porondra került. Vajon milyen érzés lesz meghalni? Elgondolásom szerint olyan, mintha végérvényesen elvették volna tőlem a fényt, aztán mikor minden kihunyt nem lesz senki ,és semmi. Csak ülök a sötétben és sírok!

Másik elméletem szerint pedig, csak kihunyok mint egy csillag az égen, aztán elfelejtem ki is voltam, vagy éppen azt, hogy mi is történt velem. Talán egy bőgő csecsemőként térek vissza a világba, szemeimet majd épp résnyire nyitom miközben az orvos gyengéden ragad meg. Vagy ha mind ez értelmetlen hipotézis, akkor maradt a pokol vagy menny elgondolás. Minden bizonnyal a pokolban végezném, ahol a bűneimért az örökkévalóságig kínoznának saját lelki ismeretem segítségével. Viszont, mivel megöltek így talán a mennyben végzem!

Megkövült arcomon esőcseppként hullottak le az újabb könnycseppek, de belém fecskendezett szer hatására, sokkal inkább hasonlíthatott savas esőre.

Remegve vettem a levegőt, szívem pedig nagyon gyorsan vert, valószínűleg a méreg és a félelem miatt lehetett ez. Egyre inkább éreztem, hogy ideje kiszállnom ebből az elcseszett játékból. Monán kívül semmi más sem kötött már ide, bár én biztosan nem hiányoznék neki, hiszen haraggal váltunk el, mert ő gyűlölt azért amit el sem követtem, én pedig azért gyűlöltem mert ezt gondolta rólam. - Gyerünk nagyfiú, tudom hogy hallasz ott fent! Tudom, az utolsó pillanatoknak a lényege csupán annyi, hogy én átgondolom az életem te meg elveszed a lelkem. Ölj már meg, az ördögbe is! - gondoltam magamban.

Tudod, remélem még lehet egy utolsó kívánságom, mert szeretném ha elmondanád Monának, hogy ne haragudjon rám amiért örökre itt hagyom. Sajnos nem voltam elég erős ahoz, hogy megvédjem kettőnket, de ha már így kellett történnie én nem bánom, hogy nekem kell mennem. Most először fordultam hozzád, de tudom hol laksz! Szóval én most szépen meghalok, te pedig teljesíted amire megkértelek! - bámultam a plafont, mert lényegében nem tudtam mozogni.

A helyiségben kavargó hűvös levegő beférkőzte magát bordó pulóverem szövet szálai közé. Az anyag már kissé durván simult rá testemre, folyamatos két napi viselése után, már kezdett megviselt lenni, akárcsak én. Lábaimon lévő indigókék, koptatott farmer színe kissé kezdett megsötétedni.

Ennél jóval dicsőségesebb halált képzeltem el magamnak, mint talán az, hogy lelőnek egy rablás közben, miközben próbálom megállítani az illetőt. Vagy az, hogy a kocsi elé kilépő szerelmem elé ugrok hősiesen és meghalok helyette. Azonban ez nem így történt!

Hiba történt a nyomtatóban, azt hiszem, mivel én egy hideg, kemény fém asztalon fekszem lebénult végtagokkal, a saját gondolataim tengerében fuldokolva. Rémlik?

Pár pillanat múlva kellemes érzés áradt az egész testembe, s minden fájdalmam megszűnt. A görcsös érzés is eltűnt, ami kis megnyugvással töltött el, és tudom reménytelen hülyeségnek tűnt, de megpróbálkoztam a mozgással.

Agyamat megpróbáltam rábírni a mozgásra, aztán a következő pillanatban újra úgy mozogtam ahogyan előtte. Hatalmas csodálkozás lett úrrá rajtam, miközben az infúzióra tekintettem, s egy finom mozdulattal kiszedtem alkaromból. Legnagyobb félelmemre, nem éreztem semmi fájdalmat, de ezúttal arra gondoltam, talán az előbbi bénultság miatt lehet.

Óvatosan tapogattam törött állkapcsomat, aminek nyoma sem volt, így ez az egész annyira hihetetlen volt, hogy inkább odasétáltam a baloldali falon lévő tükörhöz. Mikor belenéztem szemeim alatt vörös karikák égtelenkedtek, homlokomon pedig egy zúzódás nyom látszódott, de a törésnek semmi nyoma nem volt. Idétlenül tapogattam sápadt arcomat, aztán végül visszasétáltam az asztal melletti eszköz készlet mellé, ahonnan kivettem egy szikét és elrejtettem pulcsim jobb zsebébe. Kezemet a szike mellett pihentettem a zsebembe dugva, aztán óvatos léptekkel megközelítettem az ajtót.

Óvatosan markoltam meg hűvös fémet majd halkan lenyomtam a kilincset, végül többé kevésbé úgy sikerült kijutnom, ahogyan terveztem azt. A fekete ruhás nő éppen egy másik alakkal beszélgetett mikor mögé lopóztam, aztán megbizonyosodtam arról, hogy nem vett észre. Furcsa módon nem vett észre még bele nem vájtam a szikét tarkójába, aminek hatására felsikított. Azonban, ez nem az a hang volt amit vártam, mikor a nő a földre zuhant megpillantottam arcát.

- Anya! - rogytam a földre, közben végigsimítottam arcán, majd végül az ölembe akartam venni végső búcsúzásként. Könnyeimtől semmit nem láttam szinte, csak annyit, hogy a másik alak is mellé térdelt, próbálta megmenteni.

- Kérem segítsen rajta! - néztem rá könnyes szemekkel, de tekintete átsiklott felettem, mintha ott sem lettem volna.

- Maya meghalt! - lépett be a Bátyám exe, teljes közönnyel a hangjában, én pedig rémültem kaptam testemhez.

2017. augusztus 31., csütörtök

15. My best poison


Könnyeim egyre jobban záporozni kezdtek az események végett, ez alatt minden egyes testrészem görcsbe rándúlt, a gyomrom pedig aggasztó remegésbe kezdett. A nő lábait jellegzetes pózban pihentette, ami roppant ismerős volt számomra, csak éppen azt nem tudtam, hogy honnan. 

Egyik karját csípőre téve pihentette, a másikkal pedig füléhez szorította a nagy telefont, ami szerintem abszolút tömeg gyártmány volt. Az idő alatt felszökött vérnyomásom hatására fejem iszonyúan görcsölni kezdett, s mind ez még semmiség volt, ahoz a dühhöz képest, amit akkor éreztem.

 Csak álltam ott mint egy picsa, végignézve ahogy ez a ribanc tönkreteszi a már amúgy is széthullott családomat, úgy éreztem cselekednem kell. Pár pillanatra elemelte rólam figyelmét, mialatt én egy határozott lépést tettem felé, közben Benett elfordult a fal felé, ezzel azt üzenve, ő nem is látott semmit. Így hát én tettem amit tennem kellett! Fejét, léptem hallatán felém fordította, én pedig egy rögtönzött mozdulattal ütést mértem halántéka felé, de meggondolatlanul cselekedtem, ugyanis az ütést elmértem, és csak a telefon repült ki kezéből, ami földet érve bánatában darabjaira hullott. 

Hangos pattanása pár másodperc töredékéig még visszhangzott a fejemben, többre nem is volt ideje mert a nő ökölbe szorított balosát éreztem meg az államon. Reccsenést hallatva mozdult ki állkapcsom a helyéről, majd látásom pár percre eltorzult a fájdalomtól. Rég éreztem ilyen éles, erőteljes fájdalmat. Odakaptam hirtelen az említett, fájdalmas területre és jobb kezemet rászorítottam, hogy tompítsam azt a rossz érzést.

Hunyorítva néztem vissza a maszkosra aki öklét dörzsölgette, mert minden bizonnyal ő is érezte, ahogy pár ujja elferdült az állkapcsomon. A sarokba tekintve a srác kétségbe esve szorította kezét szájára, mintha a sajnálkozása bármit is segített volna. Fájt, hogy nem tett semmit.

- Te kis kétszínű punci! - motyogtam, hiszen alig tudtam beszélni. Szavaim hallatán behúzta nyakát és fejét szégyenkezve lehajtotta, tipikus Benett! Sosem volt igazi férfi.

- Tartalékold a szavaid arra, hogy segítségért könyöröghess, ribanc! - szűrte a szavakat, közbe megragadta karomat, körmei pedig mélyen belevájódtak puha bőrömbe. Aztán elkezdett húzni az épület azon sötét részébe amit még nem láttam ittlétem alatt, egyre sebesebb léptekkel rángatott át a hűvös és nyirkos helyen.

Mikor végre lassulni kezdtek léptei egy újabb vas ajtóval találtam szembe magam, azonban ez jóval nagyobb volt mint a kis cellám ajtaja. A gyér fényben azonban nem láttam mi vár mögötte, lassan jobb kiképzésben részesülök mint egy szuperhős, szerintem rettentően jó superman lennék, és tutira ez a nő lenne a kriptonitom - gondoltam magamban szarkasztikusan.

Gondolataimat az ajtón puffanó arcom terelte vissza a valóságba, a maszkos benyomott az ajtón, vagyis reálisan fogalmazva, velem nyitotta ki az ajtót. Eközben még mindig görcsösen szorította karomat ami kezdett lilás színt felvenni, s még szabad kezével felkapcsolta a világítást a helyiségben. A kékes-fehér fényű neon villózva kapcsolt fel. Körülnézve meghűlt bennem a vér is, végtagjaim pedig megdermedtek a félelemtől, olyan látvány tárult elém amilyet legutóbb doktor strange- ben láttam. Középen egy műtőasztal helyezkedett el, mellette pedig szikék, injekciós tűk és egyéb szerszámok, emellett különböző adalékokat tartalmazó üvegcséket is észrevettem az eszközöknél.  Az műtőasztal mellett egy infúziós állvány helyezkedett el ahol már egy zacskó folyadék használatra készen állt.

- Nos - törte meg a csendet - Nem gondoltam ,hogy ezt is alkalmaznom kell, de sajnos te nagyon nem tanúsítasz felém tiszteletet. Azt pedig nagyon nem szeretem, ha semmibe vesznek. - nyomott neki a falnak hatalmas erővel, kezeimet pedig a hátam mögött összeszorította.

- Életem utolsó perceiben sem foglak tisztelni - morogtam fájdalmasan.

- Próbáljuk ki - nevetett, majd karjaimnál fogva az asztal felé kezdett tolni. Térde kellemetlenül fúródott időnként a gerincembe.

- Belém ugyan nem folyatsz semmit - rángatóztam szorításában, s minden erőmmel ellenkezni kezdtem, ami pár percig úgy tűnt, hogy sikeres. Aztán az ajtón bejött még három ugyan olyan alak, csak valamivel magasabbak voltak és az egyik férfias vállakkal rendelkezett. - Ez a szar lassan olyan lesz mint egy komédia - gúnyolódtam, amivel sikeresen elértem, hogy fejemet a vasba verje. Pár másodpercre sötétség tárult szemeim elé, ami szédüléssel társult, nem láttam semmit csak kezeket éreztem meg végtagjaimon. Valószínüleg felhelyeztek az asztalra mi nagyon rosszat jelentett.

Újra látni kezdtem, de ekkor már több mint késő volt, mert négyen szegeztek az asztalhoz, így teljesen blokkoltak a mozgásban. Csak saját zihálásomat hallottam meg fejemben, felettem pedig négy, ijesztő, maszkos figura állt a neonfényben. Olyan volt akárcsak egy rémálom, ami nem akart véget érni, vagy éppen a halálommal készült befejeződni. 

- Nagyon élveztem a közös munkát veled, Maya! - simított végig arcomon undorító, csontos kezeivel. - Majszli - gúnyolódott, s nem véletlen hívott így. Egy valaki csúfolt így az iskolában. - Holnap a kis könyvünk végre eljut a kiadóig, büszke vagyok mindkettőnkre. Ha én nem vagyok tiszta unalmas lett volna, de így... - vitte fel hangját - Nagy sikere lesz, tekintve hogy az írója meghalt, én viszont megmentettem a remekművét. - miközben beszélt, a többi alak észrevétlenül belém bökte az infúziót. Csak a szúró fájdalmat éreztem meg karomban. Ez az őrült tényleg meg akar ölni!

- A Bátyám soha nem érdemelt meg téged, retkes ribanc! - rángattam testem.

- Szerintem nagyon is jó felesége voltam - vette le a maszkot, én pedig hányni kezdtem a szer hatására. - Atropin, a kedvenc bénító szerem! - nevetett hangosan, száját pedig elégedett mosolyra húzta. A szédülés egyre inkább úrrá lett rajtam, testem pedig teljesen elgyengült - Látnod kéne mekkorák lettek a pupilláid - súgta fülembe - Úgy két óra és meghalsz! - sétált el.

2017. augusztus 29., kedd

14. Hi Mom!


Mikor felértünk Fenna lakására, nagy felfordulás tárult szemeim elé, mivel a földön heverő papíroktól lépni sem tudtam. A lány magyarázkodásba kezdett amint észrevette zavaromat, minden bizonnyal szégyellte magát, viszont én jártam már durvább helyeken is.

- Oh, ne haragudj - nézett rám rémülten, közben egy vörös tincs lágyan az arcába hullott.

- Alkotói válság? - biccentettem oldalra a fejem, miközben nekiállt összeszedni.

- Valami olyasmi, de ezek nem az én verseim. Túl jók ahoz - nevetett kissé - Hamlet versek.

- Kedveled az irodalmat?

- Az egyetemen irodalom szakon voltam, aztán félbehagytam egy pasi miatt.. - túrt bele idegesen hajába, közben az immáron kupacban összegyűjtött papírokat a kanapé előtt lévő üveg asztalra helyezte.

- Mindig a pasik - sóhajtottam, majd azon gondolkoztam hogyan tudnám kissé oldani a feszültséget.

Dobott felém egy fél mosolyt majd elővette a telefonját, s feszülten rápillantott.

- Valami baj van? - mondtam halkan.

- Az öcsém kórházban van - sóhajtott - Szóval lehet, hogy majd el kell rohannom - harapta be idegesen alsó ajkát.

* Maya szemszöge *

Miután fél oldalt körmöltem a múltbeli hibáimról, Benett engedélyezte, hogy kimehessek a 'csináld magad jégbörtönömből'. Reszketve ültem a földön, miközben kezeimmel a karomat dörzsölgettem, a srác pedig szánakozva nézett.

- Nem avatott be a részletekbe - jegyezte meg hosszú hallgatás után.

- Leszarom a kis monológod, Benett! - emeltem rá tekintetem haragosan, ő pedig csak megadóan bólintott.

Átfutottam az agyamon a gondolat, miszerint ő már bánja ezt az egészet, és bár lehet naiv vagyok, de kezdem azt hinni, hogy valamilyen szinten ő is áldozat. De mégis ki az a hülye aki megkínozza egy barátját, vagyis segédkezik benne? Nem tudtam együttérezni a sráccal, most nem, az én nyomoromat sokkal inkább éreztem jelentősnek. Bármit megadtam volna, hogy valaki megkönyörüljön rajtam és kiszabadulhassak innen, mert életem legszörnyűbb óráit töltöttem itt eddig. Fejemben megszületett egy tökéletes terv, ami lényegében nagyon is egyszerű volt, a srác saját gyengeségét fogom felhasználni szabadulásomhoz.

- Figyelj - motyogtam - Nem rád haragszom, elhiszem amit mondtál - hazudtam, ő pedig közelebb jött hozzám.

- Köszönöm, és sajnálom - hajtotta le a fejét.

- Olyan jó lenne kijutni - célozgattam - jó lenne egy kis napfény... 

- Ezért még megfizethetek, de ha ügyesen ki tudsz szökni akkor menj - adta be a derekát, én pedig elégedettséget éreztem magamban. Elindultam az ajtó felé, és már éreztem a kintről jövő langyos őszi levegőt, és a szabadság érzését, aztán egy ütést az arcomon.

- Ha ez az aminek látom, akkor te szökni próbálsz - lökdösött befelé a maszkos nő - Te pedig hagyod - mutatott rá a srácra, arcára kiült a félelem - Kibaszott lágy szívű voltam eddig mindenkivel, Mona áthágta a szabályaimat és mégsem büntettem meg, a te arcodat is szét kellett volna zúzatnom már rég. Következmények vannak ha nem játszotok velem! - kiabálta, miközben teljesen kikelt magából, olyan volt akárcsak egy őrült.

Ha nem fedte volna teljes valójában ruha és nem lett volna az a maszk az arcán, lefogadtam volna, hogy a nyakán egy ér úgy ugrált mint valami bolha, szemei pedig bizonyára majd ki ugrottak. A kíváncsiság egyre inkább úrrá lett rajtam, mert fogalmam sem volt ki lehet az. A hangja valahonnét ismerős volt, de egyáltalán nem tudtam beazanosítani honnan.

Telefonját rutinosan szedte elő fekete ruhájának zsebéből, amit majd füléhez emelt és beszélni kezdett.

- Szép napot Mrs. Tomson - nevetett rám gúnyosan, én pedig meglepettségemben nem tudtam mit tegyek - Igen, újabb feladatom lenne az ön számára - mutogatott kezeivel, közben provokált ezzel - Neeem, most nem a lánya telefonját kell ellopnia, hogy ezzel gyanúba keverje - pillantott rám önelégülten, én pedig darabokra törtem.

2017. augusztus 22., kedd

13. Little, slut Maya


* Maya szemszöge *

- Az általános iskolás éveim lényegében mozgalmasan teltek, annak ellenére, hogy kevés barátom volt már akkoriban is. Mint minden gyerek, én is csináltam pár apró csínytevést a bátyámmal az élen. Abban az időben elválasztathatatlanok voltunk, még jött az átkozott, vörös hajú liba, aki elvette tőlem. - szorítottam meg idegesen a ceruzát, fagyott ujjaim között. - Legjobb barátnőmmel Naomival, kiterveltük a tökéletes bosszút. Még pedig pontosan azt, hogy mi is elvesszük a lánytól aki fontos neki, a macskáját Tiffanyt. - testem megtelt bűntudattal, miközben remegve szántottam a papírt - Gyermeki gonoszságunk erősebb volt mindennél, irigységem pedig elvakított, így meggondolatlanul kioltottam egy életet. - tekintetem rögtön a vasajtóra terelődött mikor az nyikorogva kinyílt.

- Hogy halad az írás? - lépett be a nő, miközben nevetett.

Az előzmények:

Sírva fúrtam arcomat a fekete párnába, ami egyre jobban elázott a sós könnyeimtől, a bánat pedig egyre inkább falta lelkemet, mint egy éhes szörnyeteg. Kissé jólesett, hogy sajnáltathattam magam ismét, a szomorúság úgy hatott rám mint egyfajta drog. Ha egy jó ideig nem kaptam meg az adagomat kielégíthetetlen vágyat éreztem arra, hogy ismét érezzem a bennem rejlő sötétség hatalmát.

 Ekkor a csengő éles hangját hallottam a nappali felől, s feszítő fejjel tápászkodtam fel az ágyból. Gombóccal a torkomban lépkedtem a hideg kövön, szemeim pedig a sírástól kissé meg voltak dagadva. Mikor ajtót nyitottam Benett kétségbe esett arcával találtam szembe magam, szívem hevesebben kezdett lüktetni az eddiginél is.

- Monát elrabolták! - mondta zihálva - Megkeresett a zaklató egy levéllel amiben egy cím állt, illetve az, hogy ha nem jössz velem te is akkor megöli. - emelte rám üres tekintetét, közben szívem szavai hallatán még apróbb darabokra tört, szemeim pedig megteltek könnyekkel.

- Akkor mire vársz még? - kiabáltam rá sürgetően, ő pedig kapkodva elindult lefelé.

*

Tekintetem végigsiklott a hatalmas területen miután megérkeztünk az adott címre, lélegzetem pedig elállt a látványtól. Egy elhagyott vasútállomás tárult elénk, ami úgy nézett ki akárcsak egy szellemváros. A lepukkant, öreg peron már omladozott, a sínek pedig magányosan távolodtak, majd értek össze a végtelenben.

- Keressünk egy lejáratot! - kiáltotta a srác, majd eltűnt.

Óvatos léptekkel sétáltam körül a beton építményt, szemeim pedig végigpáztáztak mindent, hátha megtalálom a lejáratot. Egy percre elidőztem mikor az üres megállóra tévedt tekintetem, ami megélt megannyi búcsúcsókot, s a viszont látás örömét. A csillagok ugyanúgy ragyogtak most is, olyan szelíden és barátságosan mint mindig, mert ők sosem magányosak.

- Megtaláltam! - kiáltotta, én pedig heves léptekkel rohanni kezdtem a hang irányába - Itt egy lépcső - mutatott rá a hosszú lépcsősorra, ami bizonyára a föld alá vezetett. Elkezdtem lemászni miközben Benett hátulról fedezett, néha fel-fel pillantottam.

Leérvén megcsapott a hűvös levegő, karjaim pedig libabőrösek lettek ahogy átjárt a hideg, lábaim pedig egyre inkább kezdtek megdermedni. Hátrafordultam Benetthez mert már egy jó ideje nem hallottam lépteit, de mikor hátranéztem egy kést tartott kezében, én pedig nem tudtam mire vélni a dolgot, reszketni kezdtem a félelemtől. 

- Mire készülsz? - hátráltam.

- Ugyan, te sem gondoltad komolyan ezt a kérdést - nevetett - Naiv lány vagy, Maya! - lépett közelebb fenyegetően.

- Drágám - a srác a hang hallatán azonnal abbahagyott mindent -Ha most megölöd mire megyünk vele? - hallottam egy női hangot, majd kisétált a sötétből egy magas, feketeruhás, maszkos alak.

- Mit akartok tőlem? Idióták! - morogtam majd megkíséreltem gyomron rúgni a srácot.

- Na, na, na... - nyomott neki a falnak a nő - Ez igazán eredeti lépés volt - vezette végig ujját a számon, undorral töltött el de úgy gondoltam felesleges ellenkeznem. - Most pedig megmutatom az új szobádat - súgta a fülembe - Mától ez lesz az otthonod, imádni fogod! - suttogta ironikusan.

Megragadott, kezeimet pedig hátamra szorította miközben a kés pengéje fenyegetően mélyedt a derekamba, csak tolt előre a sötét és hideg helységben mégnem elértünk egy szobához melynek falai fémből voltak. Iszonyú hideg áradt ki onnan, nagyon reméltem, hogy nem kíséreli meg a lefagyasztásomat, de percek múlva rájöttem, hogy mégis. A nőben lévő őrültségnek látszólag semmi nem szabhatott határt, nem tudtam vajon miért teszi velem mindezt de bizonyára jó oka lehet rá. Fejem csak azon járt vajon ki lehet az, gondolataim vihart kevertek a fejemben, nem jutott eszembe senki olyasmi akinek ilyen mély sebet okozhattam volna.

- Most pedig fogod ezt a szart és leírod az összes bűnöd! - vette elő a füzetet pulóvere zsebéből, majd a földre dobta. Kezembe nyomott egy ceruzát, aztán pedig a könyv után lökött, mikor a földre estem bevertem a fejem. - És most, ha megbocsájtasz, nem csak rólad kell gondoskodnom - vágta be az ajtót.

A jelen:


* Mona szemszöge *

- Ne feledje, hogy amit mond azt rögzítjük - nézett rám a fekete pasas, én pedig csak bólintottam. - Szóval elmondaná nekem, hogy mit csinált este tizenegykor annál a raktár épületnél?

- Nézze, meg akartam védeni magam - emeltem fel a hangom - Az az őrült zaklat engem és a barátaim - keltem ki magamból.

- Kicsoda? - dőlt hátra a széken.

- Maya Tomson - jelentettem ki, nevétől még a gyomrom is felfordult.

- A hölgyön maszk volt, miből gondolja hogy Mis. Tomson az? És mondja csak, milyen kapcsolatban áll ön az említett személlyel? - nyitotta tágra barna szemeit.

- Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ő az - forgattam a szemeim - A barátnőm...volt - sóhajtottam.

- A hölgy valóban nem volt abban az időpontban a lakásán, de még nem kapják el addig semmiben sem lehetünk biztosak, tudja? - ekkor egy másik rendőr lépett be az ajtón, majd a pasas fülébe súgott valami bizalmasat.

- Ami azt illeti, elmehet - állt fel - Valaki tisztázta magát. - szavai hallatán megnyugvás töltött el, de ugyanakkor döbbenten álltam a történtek előtt. Remegő térdekkel sétáltam ki a kihallgató szobából, majd megpillantottam Fennat. Hatalmas mosolya elárult mindent számomra, csak éppen nem értettem miért tette és hogyan, de most csak az számított, hogy hátralévő életemet nem kell börtönben töltenem.

- Ezt te csináltad? - húztam széles mosolyra a számat, közben átöleltem.

- Igen, apámtól veszik a fegyót, nekem pedig jó a beszélőkém - szorongatott meg kissé.

- Remélem nem vállaltad magadra amit a patkány Maya csinált - fintorogtam.

- Hát - tartott szünetet - lényeg, hogy megúsztad - jelentette ki majd kiléptünk az utcára, nekem pedig bűntudatom volt. - Elviszlek haza, hogy szedd össze a cuccaid aztán pedig felmegyünk hozzám - pillantott rám.

- Tökéletes - vetettem rá fél mosolyt.


2017. augusztus 16., szerda

12. Investigator Fink


Teljesen összezavarodtam, lábaim csak vittek egyre messzebb, még nem futásnak eredtem. Benett sprintelni kezdett, miközben azt hajtogatta, hallgassam meg. Undort éreztem iránta és közönyt, úgy véltem soha többé nem tudok majd megbízni senkiben. Az egyetlen igaz barátom voltál Benett Samson, de már koránt sem az az őszinte és szeretetre méltó srác, akivel együtt váltam felnőtt nővé.

Végtagjaim úgy döntöttek feladják a küzdelmet, s inkább engednek a gravitáció csalogató csábításának. Ahogy megálltam szinte nem kaptam levegőt, térdeim pedig remegni kezdtek combjaimmal ellentétben, amik csak görcsbe rándulva lüktettek. Kezeimet térdeimen pihentettem, amit sokkal inkább lehetett volna támaszkodásnak nevezni,  közben nehezen lélegeztem, tekintetemet pedig a szőke férfira szegeztem.

- Mért te? - tártam szét karjaimat, közben kellő távolságot tartva kettőnk között, amit másodpercek múlva meg is tört.

- Mona - suttogta - Nem én vagyok a fejes - mondta elhalóan - Engem is megzsaroltak, akárcsak téged!

- Mégis mivel? - kérdeztem kételkedve.

- Nézd - tartott szünetet - Te is tudod, hogy csináltunk jó pár illegális balhét régebben, és ha ez a valaki felkeresi a bátyámat, kitálal neki.

- Várjunk csak..Ezek szerint te sem tudod, hogy ki adja a feladatokat?! - szűrtem a szavakat fogaim között.

- Nem - ingatta a fejét - Miután egy hétig zaklattak azt reméltem találkozhatok a fő emberükkel, de tévedtem. Senki sem tudja ki az informátor. De ha ennyit tud rólad és rólam is, kell itt lennie egy közös szálnak, vagy talán az illető nagyon is jól ismer minket.

- A közös szál - motyogtam magamban, közben mintha teljes világosságra ébredt volna az elmém, sietve távoztam.

*

Mikor hazaértem Mayat a nappaliban ülve találtam, szorongva tördelte kezeit a kanapén ülve, szemei üvegesek voltak.

- Szia. - mondta egészen halkan.

- Hello. - húztam el mellette, egyenesen megcélozva a hűtőt, hiszen kishíján kiszáradtam. Ekkor a lány jellegzetes szuszogását hallottam meg hátam mögül.

- Mi van veled Mona? - emelte fel hangját.

- Semmi - vetettem oda, közben gúnyosan nevettem. - Talán meguntam, hogy kedvedre rángatod a szálakat, miközben elhiteted mindenkivel a nyomorúságodat. - helyeztem csípőre az egyik kezem.

- Te miről beszélsz? - remegett meg alsó ajka, majd könnyek peregtek le az arcán. Hirtelen indulattól vezérelve a földhöz vágtam a füzetet, amit a lány döbbent arccal figyelt, pár perccel később pedig remegve vette fel a földről. Megvető pillantással ránéztem, ezt követően pedig újra elhagytam a lakást, de ezúttal egy darabig nem készültem visszatérni.

Dühösen és fújtatva szaladtam végig a hűvös, sötét lépcsőházon ami tökéletes illusztrációja lehetett volna lelkivilágomnak. Még magam sem akartam elhinni, hogy Maya rendezte volna maga köré ezt az egész zűrzavart, de az egész gyanús volt számomra.

A lány akit elmondása szerint majdnem megöltek az erdőben, majd ennek következtében skizofrén lett, arról nem is beszélve, hogy ennyi megpróbáltatás ellenére még mindig tünet mentes.

Számomra viszont egyre világosabb lett, az állítólagos betörés is, amiben a legfurcsább az volt, hogy miért egy készülő könyvet loptak el? Manapság elég ritkák a könyv tolvajok.

Maya a lehető legjobban jött ki ebből az egészből, ő kaszálta ezen a legtöbbet. Hiszen vele alig ha történt valami, az összes feszültség rám hárul, miközben ő otthon nyalogatja a nem létező sebeit.

Kocsiba ültem majd vettem egy mély lélegzetet, és elindultam délnek. Útközben dobtam egy üzit Fennanak, nem e fogad be egy éjszakára, és bár egyáltalán nem ismertem a lányt, valahogy mégis vágytam társaságára. Miközben vártam válaszát úgy döntöttem beugrok egykori barátnőmhöz ,Evelynhez. A lány egy zseni a szó szoros értelmében, az agya bináris számok tárolására teremtetett. Senkit sem ismertem rajta kívül, aki jobban értett volna a számítógépek feltöréséhez és úgy nagyjából bármihez ilyen téren.

Úgy egy húsz percnyi autóút után megérkeztem Evelynhez, aki reményeim szerint éppen otthon volt, amire kicsi volt az esély így péntek este felé. A baráti társaságom háromnegyede ilyenkor vagy benyomva fekszik otthon, esetleg egy trance partyn tartózkodik, szintén benyomva.

Kiszálltam a kocsiból majd a verandára felsétálva becsengettem a hatalmas, halványkék házba. Pár perc várakozás után a lány ajtót nyitott teljes pompájában. Szegecses nyakörv, színes hajkorona, hálós harisnya na meg szaggatott ruhák.

- Csajszi! - kiáltott fel, majd a nyakamba ugrott.

- Helló fejvadász! - nevettem.

- Te hogy hogy itt? - kérdezte meglepve, közben beengedett és leültünk a kanapéra.

- Az a szitu, hogy szeretnék lenyomozni egy csajt, megvan a száma és iszonyúan dögös, szeretném meglepni. - hazudtam.

- Nincs akadálya - nyitotta fel laptopját. - Diktáld a számát és bemérem a telefonját.

Kis idő elteltével Lyn már rajta is volt az ügyön, szemei gyorsan szaladtak át az adatokon, mikor végsősoron megszólalt.

- A Southern street felé tart.

*

Az autó szinte falta a kilométereket, a fejemen átsuhant a gondolat, hogy életveszélyesen gyorsan száguldozom, az alig két sávos úton. Szemeim az útra voltak szegezve, az agyam pedig a nagy rajtaütésen járt, most elkapom Mayat! Véget vetek a színjátékának, és száműzetem a pokolba.

Lopva kinéztem az ablakon ahol láttam a mellettem elsuhanó fényeket, a klubbokból kilépő, gondtalan, bormámorban úszó fiatalokat. Összeszorult a szívem amiért én nem lehetek köztük, hiszen az eddig felépített kapcsolatom most hullik romjaiba.

Hosszas gondolkodás után leparkoltam az említett utcában, és sétálva folytattam tovább. Pontosan nem tudtam hol keressem, de nem kellett sok idő hogy rájöjjek.

Egy raktár épületnél állva várt rám, feltett kezekkel, talpig feketében és ugyan abban a maszkban mint amit Benett viselt.

Pillanatnyilag az összes vér a végtagjaimba áramlott, az adrenalin hatására pedig felpezsdült a vérem. Táskámból elővettem a pisztolyt és a lányra szegeztem, de látszólag nem riadt meg ettől sem. Egyre közelebb sétáltam hozzá majd egy ponton megálltam. Eljött a kérdések ideje.

- Te állsz az egész mögött? - kiabáltam, közben az éjszaka hűvösében meglátszott leheletem. Nem szólt semmit, csak alázatosan bólintott. - És honnan kéne tudjam hogy valóban te vagy az, Maya?

Ekkor elővette telefonját zsebéből és felmutatta, mikor felvillant a képernyő egyből tudtam, hogy ez az ő telefonja.

- Most pedig vedd le a maszkot vagy lelőlek! - fenyegetőztem, persze az egész csak hazugság volt, de Maya nem tett eleget kérésemnek, így elszánt arccal szegeztem rá a fegyvert, de mielőtt bármit is tehettem volna kiabálást hallottam.

- Fegyvert letenni, rendőrség! - rohant le két férfi, közben eldobtam a pisztolyt, és visszapillantottam a lányra, aki elmenekült. Kezeimet hátraszorították és megbilincseltek, szörnyen éreztem magam, annak ellenére, hogy már nem először kattant bilincs a csuklóimra.

- Letartóztatom engedély nélküli fegyver birtoklás vádjával, és gyilkosság kísérletével.

2017. augusztus 15., kedd

11. Name of the Fox


Dühös arccal bámultam a papírt, amit legszívesebben darabokra téptem volna, ez azonban nem rólam szólt. Követnem kellett a játékszabályokat! Épp ezért egy gyors pillantást vetettem telefonomra, hogy tudjam mennyi időm van még a találkozóig, de ekkor egy rekedtes női hangot hallottam meg a hátam mögül, fejvesztve csuktam össze a füzetet.

- Baj van? - pillantott le rám csillogó szemekkel a 'róka lány'. Olyan gyönyörű volt teljes valójában, ahogyan hosszú vörös haján megcsillant a fény, az ártatlan, mégis vad kinézete pedig még inkább vonzóvá tette.

- Öm - haboztam - Rájöttem hogy otthon hagytam a pénzem, anyukám pedig délben elindul a munkába és nem fogok hazaérni időben - hazudtam.

- Még fél óra délig - mosolygott - Egyébként, véletlenül hallottam, hogy egy pisztolyra lenne szükséged - jelentette ki.

- Tudod a környékünkön elég sok a betörés - kreáltam újabb hazugságot.

- Canada pedig elég békés környék - nevetett, majd elővett egy pisztolyt a táskájából - A fateromé a hely, nem veszi észre ha eltűnik egy két dolog, tessék - helyezte a kezembe - A ház ajándéka! - kacsintott rám.

- Ezt nem fogadhatom el.. - motyogtam, közben döbbenten néztem rá.

- Vegyük úgy, hogy ez a barátságunk kezdete - súgta a fülembe, szavai hallatán még a hideg is kirázott - A papírok nálam vannak, ne aggódj! - így elsőre elég gyanúsan hangzott ez az egész, és már messziről bűzlött.

- Köszönöm...

-Fenna - nyújtotta a kezét -Fenna Noud - mutatkozott be.

-Mona Fink - szorítottam meg kissé, nőies kezét -Különleges neved van - jegyeztem meg, közben a telefonomra pillantottam.

- A szüleim Hollandiából települtek be, mielőtt megszülettem - érdekesnek találtam a lányt, ha nem szorított volna az idő simán elbeszélgettem volna vele legalább egy fél napot.

- Nos, Fenna Hollandiából, nagyon élveztem a beszélgetést, most viszont rohannom kell. DE - nyomtam meg a szót - Jelölj be, és még beszélünk! - indultam el, egy kacsintás után.

- Ki nem hagynám! - mondta sejtelmesen.

* Maya szemszöge *

Feszülten néztem anyám kétségbeesett képét, semmi kedvem nem volt vele lelkizni, vagy franc tudja miért keresett fel. Csak azt tudtam, hogy valami hátsó szándék vezette ide, ugyan is egy évben egyszer látogat meg, akkor is vagy a pénzem vagy pedig a segítségem kell neki.

- Nézd, ha azért jöttél ide, hogy szaglássz.. akkor már végeztél is. Vagy talán tíz perc nem volt elég? - mondtam lekezelően, majd kortyoltam egyet a teámból.

- Az anyád vagyok, nem beszélhetsz így velem - fakadt ki.

- Nem vagy az anyám - jelentettem ki.

- De igen is az vagyok, a bátyádnak pedig segítségre van szüksége. - lépett be személyes terembe.

- Ugyan - nevettem fel gúnyosan - A kis felesége hol van, hm?

- Miután Alec tolószékes lett, az az őrült elhagyta. De látom te sem vagy jobb, semmivel! - csapta be az ajtót maga mögött. A családi drámája egyáltalán nem hatott meg, sőt mi több, undorítónak találtam,  idejött sajnáltatni a bátyám, na meg saját magát.

A kezembe vettem telefonomat, hátha Mona felveszi. Kissé aggódtam érte hiszen úgy elrohant, méghozzá kitudja hova és a legrosszabb az egészben az volt, hogy nem tudtam milyen érzések kavaroghatnak benne. Fogalmam sem volt arról mi történik velünk, és arról sem, hogy ez hová vezet.

Nyugtalanul mászkáltam fel és alá a házban, mert egyszerűen nem találtam a helyem. Bármit is csináltam mindenről csak ő jutott eszembe, hiányzott, na meg az írás is. Miután a könyvemnek nyoma veszett így már az írás iránti szenvedélyemet sem tudtam kiélni, az egyetlen dolgot vették el tőlem ami valaha is lekötött.

*Mona szemszöge*

Úgy tizenöt perc séta után értem oda a megbeszélt helyre, éppen dél előtt pár perccel. Szívem majd kiugrott a mellkasomból miközben vártam, egy elég eldugott helyen voltam. Az eszem csak azon járt vajon ki lesz a zaklató, és hogy felfedi-e kilétét. Pár perc morfondírozás után megjelent valaki egy maszkban, talpig fehérben, így első ránézésre fogalmam sem volt, hogy nő vagy férfi az illető. Átlagos termetű, vékony ember volt, egyre közelebb lépett hozzám majd megszólalt:

- Szerezd meg Maya titkait - a hang alapján egy férfi volt az - Ha ellenkezni próbálnál valaki meghal - nevetett, aztán megfordult és indulni készült, de sikerült elkapnom majd földre löknöm. Vállait a földhöz szorítottam, ujjaim belemélyedtek bőrébe miközben görcsösen próbált kiszabadulni. Hirtelen elkaptam maszkját, és lerántottam róla, ekkor a döbbenet kiült arcomra. A férfi pedig csak csalódottan, de ugyanakkor szégyenkezve nézett rám. Elengedtem és meghátráltam.

- Várj Mona! - kiáltott utánam remegő hanggal.

- Sosem gondoltam volna hogy te vagy az!

2017. augusztus 14., hétfő

10. Cruel bitch!


A lány nagyot nyelt, s félelem gyúlt tengerkék szemeiben. Egyszerre véltem felfedezni haragot és meglepettséget az arcán, közben folyton csak egy szót hajtogatott, "eltűnt!".

- Mona - szólítottam meg határozottan - Mi tűnt el? - léptem közel hozzá.

- Sajnálom - hadarta, közben összeszedett pár cuccot a hálóból, amit csak bedobott táskájába - Nem érdemellek meg! - harsogta, majd üresen becsapta az ajtót, űrt hagyva bennem.

Megtörve rogytam össze a padlón, szívem millió darabra hullott, a legjobban pedig az fájt, hogy otthagytak mint egy kutyát. A múló szerelem keserves fájdalma rohant át testemen, a hideg könnyek pedig némán szántották sápadt arcomat. Megsemmisülve kucorodtam össze a barna fa padlón, azt kívántam bárcsak minden szálka átszúrná megsemmisült testemet. Mondhatnánk, hogy kívülről nézve lesz ez még így se, hiszen még pár apró szál összekötött bennünket azonban ezek már csak a remény görcsös fonalai voltak. A remény pedig előbb vagy utóbb meghal, ahogyan a szerelmünk is egyszer.

Hosszas önsajnáltatás után felkeltem a padlóról, majd úgy döntöttem töltök egy cigarettát. Alapjába véve volt egy időszak mikor kishijján rászoktam, azonban valami visszatartott így inkább visszautasítottam. Aztán néha még így is elszívtam egy két szálat, leginkább mikor ideges voltam.

Fájdalmas arccal bámultam az asztalon heverő füves pakkot, és egyre inkább késztetést éreztem kipróbálására. Hosszas szemezés után úgy határoztam, hogy kész vagyok ma eggyé válni vele. Határozottan megragadtam a kis zacskót, remegve szórtam ki egy adagot a tenyerembe, de ekkor csengettek. Ijedtemben eldobtam mindent, aztán pár másodperc habozás után lesöpörtem az asztal alá az egészet. Bűntudat lett urrá rajtam, na meg egy undorító érzés, -mégis mit csinálok?-.

Undorodva nyitottam ajtót, de ami ekkor következett attól még a vér is meghűlt bennem.

- Anya!?

* Mona szemszöge *

Éppen egy fegyverbolt felé sétáltam nagy léptekkel, és sietve mikor figyelmetlenül nekimentem valami fekete ruhás alaknak. Elejtettem táskámat aminek tartalma a járdára hullott, dühösen emeltem tekintetemet az említett személyre.

- Baszki - fogta a fejét, majd kínosan felnevetett - Ma már a harmadik. Had segítsek! - vette le kapucniját , ekkor körvonalazódott bennem igazán, hogy egy piszkosul helyes férfival volt dolgom. Férfias vonásai és borostás arca egy pillanatra teljesen kivett az észből, beletúrt mesterien felzselézett, csokibarna hajába majd elkezdte visszahalmozni cuccaimat. Közben szavamon fogott.

Pár perc múlva már minden a helyén volt , én pedig indulni készültem mikor a férfi karon ragadott. Ijedten kaptam rá tekintetem.

- Nem innál meg velem egy kávét? - ennél nagyobb klisével senki nem tudta volna jobban elrontani a pillanatot.

- Köszönöm nem, már vár a barátom. - hazudtam, aztán leléptem.

Úgy tíz perc séta után betértem a szóban forgó üzletbe ahol egy fiatal lány nagy szakértelemmel nézegette a különböző fegyvereket, mindegyiket egyesével megérintette majd a kezébe vette és elszántsággal az arcán eljátszott egy lövöldözést, kuncogtam rajta.

Rőt fürtjei lazán a vállára voltak ejtve, vörös rúzst viselt, amolyan polgárpukkasztó vöröset. Hosszú szempillái kiemelték barna szemeit, szeplős fehér bőre tökéletes kontrasztot alkotott erős sminkjével. Kissé úgy nézett ki mint egy róka.

Az eladó már türelmetlenül bámult rám, mikor tekintetem rá vándorolt. Kissé túlsúlyos, elnyűtt arcú középkorú férfi volt kockás ingben.

- Jó napot! - mondtam halkan

- Jó napot! Mit szeretne? - kérdezte unottan.

- Egy olyan fegyverre lenne szükségem amivel megvédhetem magam - suttogtam.

- Ha van elég pénze, akkor már mutatom is - gúnyolódott.

- Persze - nyúltam bele a táskámba, a pénzzel teli borítékhoz. De ekkor átsiklott a kezem egy furcsa, ismeretlen textúrájú tárgyon. Mikor kiemeltem egy percre elállt a lélegzetem. A füzet volt az! Kirohantam a boltból majd pár házzal arrébb leültem a padkára, félelemmel telve nyitottam ki. Újabb szövegre leltem...

" Gratulálok teljesítetted az első kis feladatodat, most pedig vonszold el a seggedet a Vanity street sarkára. Délben ott várlak, ne késs mert megharagszom!"


2017. augusztus 12., szombat

09. Roses and quite romance



Szemeim pár percig a papírra szegeződtek , kezeim mintha megbénultak volna , vagy legalább is időlegesen megfagytak . Egyre csak egy kérdés járt a fejemben -ez valami vicc? . Heves kézmozdulatokkal , kapkodva helyeztem bele a füzetet táskámba , Maya határozott lépéseit hallottam egyre közeledni.

- Találtál valamit? - nézett rám kérdően . 

- Nem , nem igazán - vetettem fél pillantást a táskára - Ami azt illeti..- sóhajtottam - Sehol nem találom a könyved - hajtottam le a fejem. 

- Biztosan csak leesett - erőltetett magára egy kétségbeesett mosolyt , közben kutatni kezdett .

Bűntudattal telve néztem , ahogy eredménytelenül kutatott irománya után , négykézláb mászott a földön miközben átnézett mindent , nem tehettem semmit. Nem állhattam azzal elő , hogy megtaláltam egy másolatot amit nekem címeztek.

- Hagyd! - emeltem fel a hangom , ijedten kapta fel a fejét - Elvitték , minden bizonnyal - halkultam el.

- Mért vagy te ebben olyan biztos? - állt fel , majd fenyegetően rám nézett - Talán valami közöd van hozzá? - összeszorult a torkom , de még mielőtt válaszolhattam volna , már meg is bánta kérdését - Hogyan lehetne közöd hozzá.. - motyogta magában , majd átölelt. 

Próbáltam úgy viselkedni mintha megsértett volna ezzel , de valójában igaza volt, ha az eltűnéséhez nem is volt közöm , de elhallgattam egy fontos információt előle. Egy ember nem viselkedik így azzal akit szeret , elmondja az igazat , főleg ha a későbbiekben következményei lehetnek. Titkon azt reméltem ennek az ügynek nem lesz folytatása , de épp ésszel belegondolva talán bántani akarják őt , és azt nem fogom hagyni .

                                                                  *Maya szemszöge*

Gyomrom görcsbe rándult a gondolatától is annak , hogy a könyvem valaki máshoz került , és valószínüleg rossz kezekbe . Nagyon reméltem , hogy senki nem fogja majd felhasználni öncélulag , és hamar visszakerül  majd hozzám . Rengeteg munkám van ebben , és nem akadályozhat meg az önmegvalósítás útján senki , illetve semmi .

Mona karjaiban tökéletes menedékre leltem , úgy éreztem magam akárcsak egy riadt őzike , miután megmenekült az erdőtűz elöl . Szeretet éhesen csimpaszkodtam bele , ő pedig furcsa módon csak állt heves szorításom tüzében , mint egy fagyott hóvirág. Reszketve hagytam fel ölelésemmel , hidegen otthagyva a lányt , csalódottan hagytam el a szobát . A nappalin átgázolva közelítettem meg a konyhát ahol egy kis kupacban vártak a tegnapról megmaradt mosatlan edények , elborzadva siklottak át rajta szemeim. Kedvetlenül sétáltam a hűtőhöz , miután kinyitottam megragadtam egy üveg baracklevet , és felhajtottam egy részét. Tompán koppant az üveg a konyhapulton , én pedig unottan és frusztráltan láttam neki a mosogatásnak , kimondottan ezt utáltam a legjobban a házimunkák közül .

Hipnotikusan sikáltam a tányérokat már egy jó ideje , mikor két kezet éreztem meg a derekamon , úgy tettem mint aki tudomást sem akart szerezni jelenlétéről . De ő csak egyre közelebb férkőzött hozzám , s apró , finom  kezeit körém fonta miközben szoros ölelésbe zárta testem . 

- Vegyél egy fürdőt! Ezt majd én befejezem - szedte ki kezemet a vízből .

- Köszönöm - nyomtam egy csókot ajkaira .

A fürdőszobába beérve becsuktam magam mögött az ajtót és vettem egy mély lélegzetet , az ablakon bejövő hűvös levegő átjárta légutaimat . Megszabadultam ruháimtól , miközben a kád elkezdett megtelleni . Egy percre megálltam a hideg kövön és néztem ahogyan a  puha habfelhők egyre csak nőttek a víz felszínén , a vízbe öntött  habfürdő illata egyre jobban elárasztotta az egész helyiséget.

Pár perc szemlélődés után bemásztam a forró vízbe ami szinte égetett , pont ahogyan szerettem . Nyakig elmerültem a habokban , csak a kilógó lábfejemet szemléltem , miközben bolondosan mozgattam apró lábujjaim a víz felszínén.

*

Másnap reggel kipihenten ébredtem , Mona már régen ébren volt és valószínűleg unottan bámulta a nappaliban lévő tévét . De ehelyett egy ismeretlen férfi hangja csapta meg a fülem , lényegre törően és határozottan beszélt a lány pedig suttogva kommunikált vele . Szaglászni kezdtem , hogy vajon mi folyik itt , nagyon rosszat sejtettem .

- Igen - tartott szünetet - Elrejtettem , de a saját érdekében tettem - ekkor körvonalazódott bennem , hogy könyvemről van szó - Nem akarom , hogy újabb rohama legyen .

Ekkor már nem bírtam tovább tétlenül hallgatózni , idegesen nyitottam ki az ajtót , szemeim megakadtak az egyenruhás férfin . Talán a helyzet mégsem az volt mint aminek hallatszódott .

- Oh , Maya! - mosolygott a lány -Ő itt Frank Samson , Benett testvére .  - mutatott a magas , szőke férfira aki tipikus rendőr típus volt . Szögletes arca és egyenletesre levágott , alig pár centis haja merőben árulkodott foglalkozási ártalmairól . Egyáltalán nem hasonlított testvérére . De tekintve , hogy egy rendőr egyenruhás férfi ült a nappalinkban reggel nyolckor , további kérdéseket vetett fel bennem .

- Jó reggelt! - köszöntem - Megtudhatnám miről beszéltetek az imént ? - tértem ki a lényegre .

- Jó reggelt Maya ! Ami azt illeti , nekem mennem kell - pattant fel a férfi - de ha esetleg megtudsz még valamit , tudod hol találsz - mondta bizalmasan majd elment .

Idegesen vártam a magyarázatra , ami kijárt nekem . A lány habozva állt az ajtóban , csak motyogott össze vissza és fájdalmas arc kifejezést öltött magára . Szorongva piszkálgatta haját , majd a táskájához sétált .

- Nézd - jegyezte meg félénken - Vallomással tartozom neked a tegnap estét illetően - bólintottam , ő pedig a táskájához sétált és kutatni kezdett , pár perc keresgélés után feszülten ledobta a barna táskát . - Eltűnt ! - kiáltott fel .

2017. augusztus 10., csütörtök

08. Faces in the dark

Hello! Nem tudom mi lehet az oka annak, hogy nem kedvelitek a blogot. De én minden esetre írom tovább mert szeretném véghezvinni a történetet. Jó olvasást!


Dühös voltam és zaklatott, jelen pillanatban találnom kellett valami elfoglaltságot, ami leköt egy időre. Így hát újra az írásba temetkeztem. Mikor mindenki átver, megbánt az írás mindig ott van veled, ott van az ihlet ujjad hegyében, a fejedben, a vénáidban. Nem számít hány embert érdekel majd ez a szar, te csak szeretnéd kiírni magadból, legyen az akármi.

Ismét az íróasztalom felett görnyedtem, szántottam a betűket a papíron. Sosem szerettem elektronikusan írni, nem megbízható, elveszhet és bántja a szemet is ha órákig írsz. Ezért megmaradt nekem a jó öreg papír, és a füzet, amit sok lapja és kemény borítója miatt, sokkal inkább neveznék könyvnek.

Mindig is kritikus szemmel néztem írásaimat, a legkisebb hiba is az őrületbe tudott kergetni, pedig korrigálható volt. Íráshoz mindig bekapcsoltam valami zenét, éppen az aktuális témához illőt , de ezen belül leginkább alternatív zenéket, ezt a szokásomat még máig tartom. Halkan szólt egy szomorkásabb hangvételű zene, miközben elmerültem a betűkben.

-A felépülésem úgy négy hónapig tartott, másfél hónapot töltöttem a pszichiátrián , ahol gyógyszerekkel traktáltak és rajzoltattak velem, s a hozzám hasonlókkal. Közös foglalkozásokat tartottak hetente kétszer, a mentálisan leépült társaimnak pedig heti négyszer. Mindenki úgy képzeli el a pszichiátriát mint ahogy azt a filmekben eltorzítják, viszont ez a valóságban egyáltalán  nem így van. Az emberek háromnegyede nagyon is épp elméjű, van pár őrült de elenyésző. Legtöbbjük a munkába őrült bele, másikuk pedig a szerelembe. Valahogy most át tudtam érezni, életemben először tápláltam valaki felé komoly érzelmeket. Visszatérve a kórházba, a sok rossz emléken kívül születtek jók is. Megismertem Cartellt, Izadorat és Ritat.

-Cartell vékony, magas és kissé nőies alkattal rendelkezett. Keskeny arca,  valamint csontos álla ellensúlyozta előnytelen adottságait. Éj fekete szemei bronzos bőrrel és fekete hajjal párosultak, rózsaszín széles ajkait sötét borostája keretezte. Mélyen ülő, vastag szemöldöke férfiasságot adott arcának, szemeit pedig tökéletesen kiemelte. Apja arab származású, szikla szilárd hitű és meggyőződésű ember volt, folyton bántalmazta családját. Car beleőrült ebbe.

-Izadora alacsony, picit teltebb lány volt mint az átlag, félreértés ne essék, nagyon is jól állt neki. Rózsaszín haja emlékeztetett egy wattacukor felhőre, kuncogtam ahányszor ránéztem. Feltűnő sminkjével mindig ott volt a középpontban, ő volt a legkirályabb, legszínesebb beteg akit csak láttam. Kivéve ha a többi különleges 'egyedet' rejtegették a pincében, az egyediség biztosan ezért van kihalóban. - ingattam a fejem, közben zenét váltottam. -Iz kleptomániás, mikor serdülni kezdett egyre több bolti lopáson kapták, és az anyját is rendszeresen meglopta.

Rita félénk, önbizalom hiányos lány volt. Nem lehetett több harmincöt kilónál, ugyanis anorexiával küzdött. Mélyen beesett arca sápadt volt, szeme körül pedig sötét karikák ültek. Gesztenye barna haja folyton a füle mögé volt tűrve, apró fülei folyton találkoztak a külvilággal. Nagy szemei csodálatra méltóak voltak, ahogy halvány rózsaszín ajkai is. Rita története pedig más mint a többieké. Egy éve még tökéletes idomokkal rendelkező lány volt, még össze nem jött egy sráccal aki ezt kövérnek találta. Ezek után szinte alig evett, ennek hatására drasztikusan lefogyott, ekkor barátja már csúnyának találta, így elhagyta.

-Másfél hónap után, miután kiengedtek, visszajáró beteg voltam. Amit annyira nem is bántam, ugyan is a srácokkal mindig kinevettük és szívattuk az ápolókat. Folyton elhitték, hogy romlott az állapotunk, hogy még többet lehessünk együtt. Őrültek voltunk, és ez így volt jól! Körülbelül úgy négy hónapig jártam még vissza, aztán visszatértem a normális életemhez, rá pár hétre jött a hír. Rita meghalt. - mély lélegzetet vettem, becsuktam a füzetet.

Kinéztem az ablakon, le a padkára ahol otthagytam Monat. Még mindig ott ült és sírt, beleszakadt a szívem így lerohantam a lépcsőházon keresztül, le a ház elé. Nem sokat haboztam. Leguggoltam mellé majd átöleltem szorosan, csak hallgattam szívverését, nem mozdult egyikünk sem.

-Nem gondoltam komolyan... - motyogtam. -Gyere menjünk fel. -segítettem fel a földről.

-Remélem nem gondolod, hogy a döntéseidet csak úgy megmásíthatod. - morogta, közben kitért mellőlem, karba tett kézzel sétált fél méterrel előttem.

Ahogy felértünk a harmadik emeltre valami gyanús lett, mégpedig a kitárt bejárati ajtó.

-Nyitva hagytad? - szólt komolyan a lány.

-Én nem, vagyis nem zártam kulcsra, de csukva volt. - rontottam be.

-Óvatosan, nem juthatott messzire. Még az is lehet, hogy itt van. Te nézd át a fürdőt és a nappalit, én pedig a hálót és a konyhát. - utasított, csak bólintottam egyet.

Úgy tettem ahogy mondta, de nem találtam senkit és semmi, vagy bármit ami arra utalt volna, hogy betörtek.

* Mona szemszöge*

Átnéztem a konyhát, de sikertelenül, az egész csak vaklárma volt. A hálóban is szétnéztem, minden rendben, ahogy korábban otthagytuk. Csak Maya könyve hevert lomhán az asztalra dobva, kíváncsiságtól vezérelve belenéztem új irományába, hiszen még így is volt elmaradásom az átnézésével kapcsolatban. Viszont mikor kinyitottam rájöttem, ez nem ugyan az a füzet. Ennek a lapjai üresek voltak, a borítója belső felére pedig ez volt írva:

"Mona részére"

2017. augusztus 7., hétfő

07. Addicted



Szemei üresek voltak, mereven bámulta az utat, közben feszülten markolta a kormány. Hallgatása mély volt, s félelmet váltott ki belőlem, a benne rejlő sötétség egészen megrémített, kétségbe ejtett. Tengerkék szemei teljesen elsötétültek, kiveszett belőlük a fény ami eddig ott lakozott , ami eddig visszaadta a hitemet a szürke hétköznapokban. Ugyanazt az elveszettség tükröződött az arcán, mint amit a kórházi ágyamnál ülve véltem felfedezni rajta.

* Visszaemlékezés*

Mona könnyei záporként szántották végig, hófehér szeplőkkel teli arcát, szemei egyre vörösebbek lettek a sírástól. Benett, Mona legjobb barátja szintén ott volt, próbálta megnyugtatni a lányt, kezét a vállára tette, halkan suttogott.

-Nem lesz baja, csak kapott egy kis nyugtatót. - mondta halkan, majd kitűrt egy szürke tincset az arcából, mely tökéletesen közrefogta férfias arcát. Benett kétségtelenül mindig is remek stílussal rendelkezett, a maga furcsasága adta erős jellemét. Különleges ruháival, piercingjével, mely kihangsúlyozta kissé szögletes orrát, szürke hajszínével és különleges zenei ízlésével tört ki a tömegből, akár egy kifutón is megállta volna a helyét bátran.

- Nézz rá! - törölte meg szemeit. -Magánál van, lát minket, mégsem szól egy szót sem, vagy mozdul meg. - aggódott.

-Jobb így neki...

-Mi? - csattant fel, tekintetét a rémült férfira szegezte, szinte átszúrta szemeivel. -Szerinted egy eddig teljesen egészséges, erős nő ezt a sorsot érdemli? - erősen túlreagálta a helyzetet, idegessége bőven szerepet játszott ebben. - Én nem tudom miért, de engem ez a lány kezdettől fogva vonz, egyszerűen van benne valami ami megfogott. Tudod miről beszélek. - vitte fel a hangját. Szívem hevesen dobogott, nem hittem a fülemnek.

* Visszaemlékezés vége*

Résnyire nyitottam számat, nem tudtam mit kellene mondanom, Mona heves természetű, szeszélyes lány, épp olyan kiszámíthatatlan mint amilyen én vagyok. Nos, csak az volt a kérdés, mi lenne az , amire én jelenlegi helyzetében nyugodt választ tudnék adni? Mire hosszas gondolat menetem végére értem megszólalt.

- Lehet hogy egy drogos picsa vagyok, de legalább nem egy faragatlan ribanc mint a családomban lévő nők. - motyogta, közben leparkolt a nagy tömbház elé.

- Én szeretem ezt a drogos picsát! - mondtam ördögien, majd csókot nyomta szájára, de gyorsan meg is törtem azt, kiszálltam a kocsiból.

-Fuss csak Tomson! - mondta rekedt hangján. - Fent találkozunk! - nevetett, én pedig felszaladtam a lépcsőházba, kettesével szedtem a lépcsőket, így még előbb bejutottam a lakásba mint Mona. Ledobtam táskámat, aztán beléptem a szobába és hanyatt feküdtem a nagy franciaágyon. Kezeimmel a fekete selyem ágyneműt piszkálgattam, fejem alatt pedig négy, szintén fekete dísz párna sorakozott, az ágy támla felett a fehér, tiszta falon pedig pár fotó mozgolódott, a nyitott ablakon betörő huzat által. Meghallottam az ajtó nyitódását, elmosolyodtam, becsuktam a szemeimet, vártam ahogy a lány szőke fürtjeivel felém hajol. De nem történt semmi.

-Ne kéresd magad. - nevettem, de nem jött válasz így óvatos léptekkel kimentem a nappaliba. Megnyugvással töltött el mikor megláttam ragyogó fürtjeit, miközben a konyha asztalnál ült. Csendben odalopóztam, hogy ráijesszek, de mikor a háta mögé értem és ráugrottam, a lány összecsuklott, feje az asztalra zuhant.

Szívembe éles fájdalom nyílalt, az adrenalin beszabadult a vér áramlataimba. Nem tudtam mit tegyek, nem értettem mi történhetett, csak egyre tudtam gondolni. Keresni kezdtem táskáját, majd pár perc múlva mikor ráleltem, kiborítottam tartalmát a földre. Annyi felesleges dolgot tart magánál, hogy az már hihetetlen, vagy fél percig kutakodtam a rúzsok és a cigaretta hüvelyek között mire feltevésem igaznak bizonyult. Találtam két átlátszó tasakot, az egyikben fűféleség volt a másikban pedig valami fehér por.

Mona-val volt egy egyezségünk, miszerint beavat ha cuccozik, én teljes mértékben megértem, hogy ennyi idő után már nem tud ezek nélkül élni, de pont az ilyen esetekre kötöttünk kompromisszumot.

Ő pofátlanul áthágta a szabályaim!

Megpróbáltam felvenni és elcipelni a fürdőszobáig, de súlya alatt majdnem megszakadtam, vékony alkata ellenére igen is nehéz volt.

Mikor elértem a fürdőig belefektettem a kádba, és elkezdtem rá engedni a hideg vizet hátha magához tér, kórházba nem vihettem.

-Mi a szart csinálsz? -kiabált.

-Megmentem a szaros életed. Megint!
- rohantam ki.

*

A ház előtti padkán ültem, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy megint ezt tette velem.
Egy könnycsepp szaladt le az arcomon, a kezemben égő cigaretta füstje marta a szemem a könnyekkel egyetemben, nem tudtam melyik fájt jobban. A sötétben csak a parázs világított, minden egyes szívásnál felizzott, akár csak a pokol.
Magamba szívtam mínusz húsz évet, és vagy hatféle rákot, de ez a szar megtisztítja a lelked, ember.

A fejemben csak a kettőnk kapcsolata járt, mi lesz így ha már két hónap után úgy érzem néha jobb lenne elküldeni, minthogy végignézzem ahogy leépül, ő a drogoktól , én az elmebajban, na meg a gyógyszerektől?

-Szóval...- hallottam meg hangját, mikor ránéztem még midig csurom víz volt, sugárzott belőle a bűntudat.

-Időre van szükségem! - hagytam ott.

2017. július 31., hétfő

06. The rich, the poor and the bitch

Sziasztok! Már majdnem feladtam ennek a blognak az írását, azonban adok még egy utolsó esélyt a dolognak, hátha látok némi érdeklődést...de ha nem valószínüleg nem lesz értelme folytatnom. Jó olvasást!


Minden egyes hangot torzan hallottam, a látásom pedig homályos volt, csak a saját heves lélegzetem visszhangzott a fejemben. Két orvos rohant be azt hiszem, az egyik injekcióval a kezében, le fognak szedálni. A szúrást is tompán éreztem a felkaromban, a hatását pedig percekkel később vettem észre. Hírtelen minden lenyugodott körülöttem, furcsán békéssé vált a kórterem,a vihar elvonult, szemeim lecsukódtak, közben felfektettek az ágyra. Nem tudtam mozogni de éreztem mindent, éreztem ahogy bőrszíjjak keményen vágnak bele a bőrömbe, szívem vadlóként vágtatott.

/Fél évvel később/

-A félelem átjárt, hatalmába kerített, dobozba zárt , elszeparált az élőktől.- szántottam végig a tollat a lapon. Miután meggyógyultam, úgy nagyjából,  az orvos és Mona azt javasolta térjek vissza a régi életemhez, így hát a könyv írását sem hagytam abba, a kiadó pedig adott egy újabb határidőt a betegségemre való tekintettel. - a skizofréniám nem állhat a sikerem útjába, és bár gyógyszerek nélkül egy instabil, őrült lennék, igyekszem nem erre gondolni. Nos, és hogy milyen is az életem fél évvel az összeomlásom után? Más!- vettem egy mély lélegzetet. - Most nyár vége van, igyekszem kiélvezni amennyire csak lehet, de van egy dolog ami aggaszt, pontosabban kettő. A zaklatómat azóta sem kapták el, mondván ez még nem számít zaklatásnak. ~ ne higgyünk a beteg hülyének el semmit címszóval~ lezárták az ügyet. Azonban a halott férfi ügyét annál inkább nyitva hagyták, a tárgyalások két hét múlva lesznek, a felesége pert indított. Engem hibáztat.-

-Minden rendben szívem? - simogatta meg a hátamat Mona. Oh? És említettem, hogy összejöttünk? Vele minden olyan nyugodt és biztonságos, a sok előítélettel szemben, egy nagyon vidám és energikus légkörbe cseppentem, megismertem Mona többi meleg barátját is, akik fantasztikusak. Végre megtaláltam a helyem! De mielőtt azt hinnétek eladtam a lelkem, tévedtek, mert én még a régi vagyok. Az új régi!

-Persze. Most írom a szinopszist. - rágcsáltam a toll végét.

-Ha elkészült átnézem. - kócolta össze a hajamat a fejem tetején amit gyűlöltem, pedig nem az a lány vagyok aki megijed ha összekócolják a haját, de mind ezt félretéve kétségtelenül ő volt a legjobb béta. A lány már el is tűnt a színről, én pedig visszatértem az íráshoz.

-Ami az illeti még mindig a kávézóban dolgozom, annyi különbséggel hogy enyém az egész hely. Mikor a nénikém megtudta mi történt velem ráutalt a számlámra egy rakás pénzt, főként gyógyszerekre és a kezelésekre, a maradékból pedig megvettük a kávézót. Gracie nagyon sokat segített a felépülésemben, mindig mellettem volt, a családommal ellentétben. Apropó, család! Anyám és apám szétmentek mert bedőlt a hitelük és ráment a kapcsolatuk, a bátyám pedig nem bírta hogy nem körülötte forog a világ és vonat elé ugrott. Nem hallt meg, annál sokkal rosszabb, tolószékbe került, mert deréktól lefele lebénult. Nem látogattam meg-.

*

Vacsora meghívásunk volt Mona szüleihez, amitől egész este feszült voltam, de nem csak én voltam így ezzel. Reméltem lesznek olyan nyitottak, hogy elfogadják a lányuk döntését. A gyomrom görcsben volt, idegesen vasalgattam a hajam, közben azon gondolkoztam mennyire át tudom érezni a hajszálaim fájdalmát mikor perzselődnek, majd kiegyenesednek mint egy karó.

-A te kocsiddal menjünk vagy az enyémmel? - dugta be a fejét a fürdőbe.

-A tiéddel, nem csodálkoznék ha az enyémben bomba robbanna. - nevettem.

-Oké hercegnő. - grimaszolt, mindig is úgy gondolta túlaggódok mindent. Ez idegesített!

Nem sokkal később elkészültünk mindketten és már a barátnőm szülőházához közeledtünk, idegesen remegtettem a térdeimet, mindig ezt csinálom mikor izgulok.

-Ne félj. - mondta bizonytalanul, közben megszorította a kezemet, bár nem igazán tudtam eldönteni magát nyugtatja vagy engem. Szótlanul bólintottam.

Kiszálltunk, megpillantottam a hatalmas házat, az ajtó felett apró lámpák voltak, bevilágították a bejáratot. Megálltunk a verandán, közben Mona becsengetett én pedig szétnéztem, mindenhol növények voltak, csúnya rózsaszín virágok, undorító kerti szobrok. Úgy éreztem magam mint a leszbikus Hófehérke a hét gipsz törpével. Eww.

Ugrottam egyet hátra mikor egy magas, fekete hajú nő nyitott ajtót, teljes ellentéte volt a lánynak.

-Sziasztok lányok! - erőltetett magára egy átlátszó vigyort.

Köszöntünk neki mindketten, aztán beengedett minket, semmi testi kontaktust nem véltem felfedezni anya és lánya között, pont mint otthon. Jött az utasítás, hogy vegyük le a cipőnket nehogy összepiszkoljuk anyuci eredeti török szőnyegét, amiket szorgos rabszolga kezek készítettek. Bezzeg a retkes lábú, édes kedves Hópihe, aki most jött az udvarról dögökben henteregve ő bőven megfért a házban.

Mona üdvözölte nővéreit és az apját, azonban apja nem fogadta túl nagy örömmel, azt hiszem soha nem fog neki igazán megbocsátani.

Leültünk az asztalhoz ami már szépen meg volt terítve, és annyi kaja volt rajta mint két hálaadáskor egyszerre. Nem tagadom, nagyon finoman főz annak ellenére hogy egy sznob.

-Most akkor te végül is skizofrén vagy? - célozta nekem kérdését Meredith - Mona nővére-. Pont mikor kortyoltam egyet az innivalómból, kis híján félrenyeltem a meglepettségtől. A barátnőm kétségbe esetten rám nézett, nagyon szégyellte magát.

- Most éppen végül is nem. - vágtam vissza, többet nem is mondtam. Pár percig csend volt, mikor a kínos csendet az apa törte meg.

-És Mona jól bánik veled?Vagy még mindig problémái vannak a droggal? - kezdték kiverni nálam a biztosítékot, és azt gondoltam nem tudnék kellemes választ adni erre. Jobb is hogy a nővére újra közbeszólt.

-Apa! Ők leszbikusok, náluk semmi sem elítélendő. - ekkor már úgy gondoltam felállok az asztalról és a hajánál fogva kiviszem levegőzni a kisasszonyt, Mona nem szólt semmit, csak nyelte a sok rosszat. - Vagy igazából nem tudom hogy megy ez a magatok fajtánál. - nevetett gúnyosan.

- Na idefigyelj te újgazdag picsa! - fordultam ki magamból, eközben felálltam és ő is így tett. - Nálad már sokkal nagyobb kurvákat is darabokra szedtem. - szűrtem a szavakat fogaim között.

- Fogd a drogos ribanc húgomat és takarodj! - kiabált, ekkor az egész család felállt, Mona pedig elkapott hátulról de még volt alkalmam felpofozni a lányt. Kirángatott az ajtón és becsapta az ajtót.

-Menjünk haza. - jelentette ki, de még most sem szólt ezenkívül semmit, hangja közönyös volt , semmi érzelmet nem mutatott.