Szemei üresek voltak, mereven bámulta az utat, közben feszülten markolta a kormány. Hallgatása mély volt, s félelmet váltott ki belőlem, a benne rejlő sötétség egészen megrémített, kétségbe ejtett. Tengerkék szemei teljesen elsötétültek, kiveszett belőlük a fény ami eddig ott lakozott , ami eddig visszaadta a hitemet a szürke hétköznapokban. Ugyanazt az elveszettség tükröződött az arcán, mint amit a kórházi ágyamnál ülve véltem felfedezni rajta.
* Visszaemlékezés*
Mona könnyei záporként szántották végig, hófehér szeplőkkel teli arcát, szemei egyre vörösebbek lettek a sírástól. Benett, Mona legjobb barátja szintén ott volt, próbálta megnyugtatni a lányt, kezét a vállára tette, halkan suttogott.
-Nem lesz baja, csak kapott egy kis nyugtatót. - mondta halkan, majd kitűrt egy szürke tincset az arcából, mely tökéletesen közrefogta férfias arcát. Benett kétségtelenül mindig is remek stílussal rendelkezett, a maga furcsasága adta erős jellemét. Különleges ruháival, piercingjével, mely kihangsúlyozta kissé szögletes orrát, szürke hajszínével és különleges zenei ízlésével tört ki a tömegből, akár egy kifutón is megállta volna a helyét bátran.
- Nézz rá! - törölte meg szemeit. -Magánál van, lát minket, mégsem szól egy szót sem, vagy mozdul meg. - aggódott.
-Jobb így neki...
-Mi? - csattant fel, tekintetét a rémült férfira szegezte, szinte átszúrta szemeivel. -Szerinted egy eddig teljesen egészséges, erős nő ezt a sorsot érdemli? - erősen túlreagálta a helyzetet, idegessége bőven szerepet játszott ebben. - Én nem tudom miért, de engem ez a lány kezdettől fogva vonz, egyszerűen van benne valami ami megfogott. Tudod miről beszélek. - vitte fel a hangját. Szívem hevesen dobogott, nem hittem a fülemnek.
* Visszaemlékezés vége*
Résnyire nyitottam számat, nem tudtam mit kellene mondanom, Mona heves természetű, szeszélyes lány, épp olyan kiszámíthatatlan mint amilyen én vagyok. Nos, csak az volt a kérdés, mi lenne az , amire én jelenlegi helyzetében nyugodt választ tudnék adni? Mire hosszas gondolat menetem végére értem megszólalt.
- Lehet hogy egy drogos picsa vagyok, de legalább nem egy faragatlan ribanc mint a családomban lévő nők. - motyogta, közben leparkolt a nagy tömbház elé.
- Én szeretem ezt a drogos picsát! - mondtam ördögien, majd csókot nyomta szájára, de gyorsan meg is törtem azt, kiszálltam a kocsiból.
-Fuss csak Tomson! - mondta rekedt hangján. - Fent találkozunk! - nevetett, én pedig felszaladtam a lépcsőházba, kettesével szedtem a lépcsőket, így még előbb bejutottam a lakásba mint Mona. Ledobtam táskámat, aztán beléptem a szobába és hanyatt feküdtem a nagy franciaágyon. Kezeimmel a fekete selyem ágyneműt piszkálgattam, fejem alatt pedig négy, szintén fekete dísz párna sorakozott, az ágy támla felett a fehér, tiszta falon pedig pár fotó mozgolódott, a nyitott ablakon betörő huzat által. Meghallottam az ajtó nyitódását, elmosolyodtam, becsuktam a szemeimet, vártam ahogy a lány szőke fürtjeivel felém hajol. De nem történt semmi.
-Ne kéresd magad. - nevettem, de nem jött válasz így óvatos léptekkel kimentem a nappaliba. Megnyugvással töltött el mikor megláttam ragyogó fürtjeit, miközben a konyha asztalnál ült. Csendben odalopóztam, hogy ráijesszek, de mikor a háta mögé értem és ráugrottam, a lány összecsuklott, feje az asztalra zuhant.
Szívembe éles fájdalom nyílalt, az adrenalin beszabadult a vér áramlataimba. Nem tudtam mit tegyek, nem értettem mi történhetett, csak egyre tudtam gondolni. Keresni kezdtem táskáját, majd pár perc múlva mikor ráleltem, kiborítottam tartalmát a földre. Annyi felesleges dolgot tart magánál, hogy az már hihetetlen, vagy fél percig kutakodtam a rúzsok és a cigaretta hüvelyek között mire feltevésem igaznak bizonyult. Találtam két átlátszó tasakot, az egyikben fűféleség volt a másikban pedig valami fehér por.
Mona-val volt egy egyezségünk, miszerint beavat ha cuccozik, én teljes mértékben megértem, hogy ennyi idő után már nem tud ezek nélkül élni, de pont az ilyen esetekre kötöttünk kompromisszumot.
Ő pofátlanul áthágta a szabályaim!
Megpróbáltam felvenni és elcipelni a fürdőszobáig, de súlya alatt majdnem megszakadtam, vékony alkata ellenére igen is nehéz volt.
Mikor elértem a fürdőig belefektettem a kádba, és elkezdtem rá engedni a hideg vizet hátha magához tér, kórházba nem vihettem.
-Mi a szart csinálsz? -kiabált.
-Megmentem a szaros életed. Megint!
- rohantam ki.
*
A ház előtti padkán ültem, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy megint ezt tette velem.
Egy könnycsepp szaladt le az arcomon, a kezemben égő cigaretta füstje marta a szemem a könnyekkel egyetemben, nem tudtam melyik fájt jobban. A sötétben csak a parázs világított, minden egyes szívásnál felizzott, akár csak a pokol.
Magamba szívtam mínusz húsz évet, és vagy hatféle rákot, de ez a szar megtisztítja a lelked, ember.
A fejemben csak a kettőnk kapcsolata járt, mi lesz így ha már két hónap után úgy érzem néha jobb lenne elküldeni, minthogy végignézzem ahogy leépül, ő a drogoktól , én az elmebajban, na meg a gyógyszerektől?
-Szóval...- hallottam meg hangját, mikor ránéztem még midig csurom víz volt, sugárzott belőle a bűntudat.
-Időre van szükségem! - hagytam ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése