2017. augusztus 29., kedd

14. Hi Mom!


Mikor felértünk Fenna lakására, nagy felfordulás tárult szemeim elé, mivel a földön heverő papíroktól lépni sem tudtam. A lány magyarázkodásba kezdett amint észrevette zavaromat, minden bizonnyal szégyellte magát, viszont én jártam már durvább helyeken is.

- Oh, ne haragudj - nézett rám rémülten, közben egy vörös tincs lágyan az arcába hullott.

- Alkotói válság? - biccentettem oldalra a fejem, miközben nekiállt összeszedni.

- Valami olyasmi, de ezek nem az én verseim. Túl jók ahoz - nevetett kissé - Hamlet versek.

- Kedveled az irodalmat?

- Az egyetemen irodalom szakon voltam, aztán félbehagytam egy pasi miatt.. - túrt bele idegesen hajába, közben az immáron kupacban összegyűjtött papírokat a kanapé előtt lévő üveg asztalra helyezte.

- Mindig a pasik - sóhajtottam, majd azon gondolkoztam hogyan tudnám kissé oldani a feszültséget.

Dobott felém egy fél mosolyt majd elővette a telefonját, s feszülten rápillantott.

- Valami baj van? - mondtam halkan.

- Az öcsém kórházban van - sóhajtott - Szóval lehet, hogy majd el kell rohannom - harapta be idegesen alsó ajkát.

* Maya szemszöge *

Miután fél oldalt körmöltem a múltbeli hibáimról, Benett engedélyezte, hogy kimehessek a 'csináld magad jégbörtönömből'. Reszketve ültem a földön, miközben kezeimmel a karomat dörzsölgettem, a srác pedig szánakozva nézett.

- Nem avatott be a részletekbe - jegyezte meg hosszú hallgatás után.

- Leszarom a kis monológod, Benett! - emeltem rá tekintetem haragosan, ő pedig csak megadóan bólintott.

Átfutottam az agyamon a gondolat, miszerint ő már bánja ezt az egészet, és bár lehet naiv vagyok, de kezdem azt hinni, hogy valamilyen szinten ő is áldozat. De mégis ki az a hülye aki megkínozza egy barátját, vagyis segédkezik benne? Nem tudtam együttérezni a sráccal, most nem, az én nyomoromat sokkal inkább éreztem jelentősnek. Bármit megadtam volna, hogy valaki megkönyörüljön rajtam és kiszabadulhassak innen, mert életem legszörnyűbb óráit töltöttem itt eddig. Fejemben megszületett egy tökéletes terv, ami lényegében nagyon is egyszerű volt, a srác saját gyengeségét fogom felhasználni szabadulásomhoz.

- Figyelj - motyogtam - Nem rád haragszom, elhiszem amit mondtál - hazudtam, ő pedig közelebb jött hozzám.

- Köszönöm, és sajnálom - hajtotta le a fejét.

- Olyan jó lenne kijutni - célozgattam - jó lenne egy kis napfény... 

- Ezért még megfizethetek, de ha ügyesen ki tudsz szökni akkor menj - adta be a derekát, én pedig elégedettséget éreztem magamban. Elindultam az ajtó felé, és már éreztem a kintről jövő langyos őszi levegőt, és a szabadság érzését, aztán egy ütést az arcomon.

- Ha ez az aminek látom, akkor te szökni próbálsz - lökdösött befelé a maszkos nő - Te pedig hagyod - mutatott rá a srácra, arcára kiült a félelem - Kibaszott lágy szívű voltam eddig mindenkivel, Mona áthágta a szabályaimat és mégsem büntettem meg, a te arcodat is szét kellett volna zúzatnom már rég. Következmények vannak ha nem játszotok velem! - kiabálta, miközben teljesen kikelt magából, olyan volt akárcsak egy őrült.

Ha nem fedte volna teljes valójában ruha és nem lett volna az a maszk az arcán, lefogadtam volna, hogy a nyakán egy ér úgy ugrált mint valami bolha, szemei pedig bizonyára majd ki ugrottak. A kíváncsiság egyre inkább úrrá lett rajtam, mert fogalmam sem volt ki lehet az. A hangja valahonnét ismerős volt, de egyáltalán nem tudtam beazanosítani honnan.

Telefonját rutinosan szedte elő fekete ruhájának zsebéből, amit majd füléhez emelt és beszélni kezdett.

- Szép napot Mrs. Tomson - nevetett rám gúnyosan, én pedig meglepettségemben nem tudtam mit tegyek - Igen, újabb feladatom lenne az ön számára - mutogatott kezeivel, közben provokált ezzel - Neeem, most nem a lánya telefonját kell ellopnia, hogy ezzel gyanúba keverje - pillantott rám önelégülten, én pedig darabokra törtem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése