Hello! Nem tudom mi lehet az oka annak, hogy nem kedvelitek a blogot. De én minden esetre írom tovább mert szeretném véghezvinni a történetet. Jó olvasást!
Dühös voltam és zaklatott, jelen pillanatban találnom kellett valami elfoglaltságot, ami leköt egy időre. Így hát újra az írásba temetkeztem. Mikor mindenki átver, megbánt az írás mindig ott van veled, ott van az ihlet ujjad hegyében, a fejedben, a vénáidban. Nem számít hány embert érdekel majd ez a szar, te csak szeretnéd kiírni magadból, legyen az akármi.
Ismét az íróasztalom felett görnyedtem, szántottam a betűket a papíron. Sosem szerettem elektronikusan írni, nem megbízható, elveszhet és bántja a szemet is ha órákig írsz. Ezért megmaradt nekem a jó öreg papír, és a füzet, amit sok lapja és kemény borítója miatt, sokkal inkább neveznék könyvnek.
Mindig is kritikus szemmel néztem írásaimat, a legkisebb hiba is az őrületbe tudott kergetni, pedig korrigálható volt. Íráshoz mindig bekapcsoltam valami zenét, éppen az aktuális témához illőt , de ezen belül leginkább alternatív zenéket, ezt a szokásomat még máig tartom. Halkan szólt egy szomorkásabb hangvételű zene, miközben elmerültem a betűkben.
-A felépülésem úgy négy hónapig tartott, másfél hónapot töltöttem a pszichiátrián , ahol gyógyszerekkel traktáltak és rajzoltattak velem, s a hozzám hasonlókkal. Közös foglalkozásokat tartottak hetente kétszer, a mentálisan leépült társaimnak pedig heti négyszer. Mindenki úgy képzeli el a pszichiátriát mint ahogy azt a filmekben eltorzítják, viszont ez a valóságban egyáltalán nem így van. Az emberek háromnegyede nagyon is épp elméjű, van pár őrült de elenyésző. Legtöbbjük a munkába őrült bele, másikuk pedig a szerelembe. Valahogy most át tudtam érezni, életemben először tápláltam valaki felé komoly érzelmeket. Visszatérve a kórházba, a sok rossz emléken kívül születtek jók is. Megismertem Cartellt, Izadorat és Ritat.
-Cartell vékony, magas és kissé nőies alkattal rendelkezett. Keskeny arca, valamint csontos álla ellensúlyozta előnytelen adottságait. Éj fekete szemei bronzos bőrrel és fekete hajjal párosultak, rózsaszín széles ajkait sötét borostája keretezte. Mélyen ülő, vastag szemöldöke férfiasságot adott arcának, szemeit pedig tökéletesen kiemelte. Apja arab származású, szikla szilárd hitű és meggyőződésű ember volt, folyton bántalmazta családját. Car beleőrült ebbe.
-Izadora alacsony, picit teltebb lány volt mint az átlag, félreértés ne essék, nagyon is jól állt neki. Rózsaszín haja emlékeztetett egy wattacukor felhőre, kuncogtam ahányszor ránéztem. Feltűnő sminkjével mindig ott volt a középpontban, ő volt a legkirályabb, legszínesebb beteg akit csak láttam. Kivéve ha a többi különleges 'egyedet' rejtegették a pincében, az egyediség biztosan ezért van kihalóban. - ingattam a fejem, közben zenét váltottam. -Iz kleptomániás, mikor serdülni kezdett egyre több bolti lopáson kapták, és az anyját is rendszeresen meglopta.
Rita félénk, önbizalom hiányos lány volt. Nem lehetett több harmincöt kilónál, ugyanis anorexiával küzdött. Mélyen beesett arca sápadt volt, szeme körül pedig sötét karikák ültek. Gesztenye barna haja folyton a füle mögé volt tűrve, apró fülei folyton találkoztak a külvilággal. Nagy szemei csodálatra méltóak voltak, ahogy halvány rózsaszín ajkai is. Rita története pedig más mint a többieké. Egy éve még tökéletes idomokkal rendelkező lány volt, még össze nem jött egy sráccal aki ezt kövérnek találta. Ezek után szinte alig evett, ennek hatására drasztikusan lefogyott, ekkor barátja már csúnyának találta, így elhagyta.
-Másfél hónap után, miután kiengedtek, visszajáró beteg voltam. Amit annyira nem is bántam, ugyan is a srácokkal mindig kinevettük és szívattuk az ápolókat. Folyton elhitték, hogy romlott az állapotunk, hogy még többet lehessünk együtt. Őrültek voltunk, és ez így volt jól! Körülbelül úgy négy hónapig jártam még vissza, aztán visszatértem a normális életemhez, rá pár hétre jött a hír. Rita meghalt. - mély lélegzetet vettem, becsuktam a füzetet.
Kinéztem az ablakon, le a padkára ahol otthagytam Monat. Még mindig ott ült és sírt, beleszakadt a szívem így lerohantam a lépcsőházon keresztül, le a ház elé. Nem sokat haboztam. Leguggoltam mellé majd átöleltem szorosan, csak hallgattam szívverését, nem mozdult egyikünk sem.
-Nem gondoltam komolyan... - motyogtam. -Gyere menjünk fel. -segítettem fel a földről.
-Remélem nem gondolod, hogy a döntéseidet csak úgy megmásíthatod. - morogta, közben kitért mellőlem, karba tett kézzel sétált fél méterrel előttem.
Ahogy felértünk a harmadik emeltre valami gyanús lett, mégpedig a kitárt bejárati ajtó.
-Nyitva hagytad? - szólt komolyan a lány.
-Én nem, vagyis nem zártam kulcsra, de csukva volt. - rontottam be.
-Óvatosan, nem juthatott messzire. Még az is lehet, hogy itt van. Te nézd át a fürdőt és a nappalit, én pedig a hálót és a konyhát. - utasított, csak bólintottam egyet.
Úgy tettem ahogy mondta, de nem találtam senkit és semmi, vagy bármit ami arra utalt volna, hogy betörtek.
* Mona szemszöge*
Átnéztem a konyhát, de sikertelenül, az egész csak vaklárma volt. A hálóban is szétnéztem, minden rendben, ahogy korábban otthagytuk. Csak Maya könyve hevert lomhán az asztalra dobva, kíváncsiságtól vezérelve belenéztem új irományába, hiszen még így is volt elmaradásom az átnézésével kapcsolatban. Viszont mikor kinyitottam rájöttem, ez nem ugyan az a füzet. Ennek a lapjai üresek voltak, a borítója belső felére pedig ez volt írva:
"Mona részére"
