Dühös arccal bámultam a papírt, amit legszívesebben darabokra téptem volna, ez azonban nem rólam szólt. Követnem kellett a játékszabályokat! Épp ezért egy gyors pillantást vetettem telefonomra, hogy tudjam mennyi időm van még a találkozóig, de ekkor egy rekedtes női hangot hallottam meg a hátam mögül, fejvesztve csuktam össze a füzetet.
- Baj van? - pillantott le rám csillogó szemekkel a 'róka lány'. Olyan gyönyörű volt teljes valójában, ahogyan hosszú vörös haján megcsillant a fény, az ártatlan, mégis vad kinézete pedig még inkább vonzóvá tette.
- Öm - haboztam - Rájöttem hogy otthon hagytam a pénzem, anyukám pedig délben elindul a munkába és nem fogok hazaérni időben - hazudtam.
- Még fél óra délig - mosolygott - Egyébként, véletlenül hallottam, hogy egy pisztolyra lenne szükséged - jelentette ki.
- Tudod a környékünkön elég sok a betörés - kreáltam újabb hazugságot.
- Canada pedig elég békés környék - nevetett, majd elővett egy pisztolyt a táskájából - A fateromé a hely, nem veszi észre ha eltűnik egy két dolog, tessék - helyezte a kezembe - A ház ajándéka! - kacsintott rám.
- Ezt nem fogadhatom el.. - motyogtam, közben döbbenten néztem rá.
- Vegyük úgy, hogy ez a barátságunk kezdete - súgta a fülembe, szavai hallatán még a hideg is kirázott - A papírok nálam vannak, ne aggódj! - így elsőre elég gyanúsan hangzott ez az egész, és már messziről bűzlött.
- Köszönöm...
-Fenna - nyújtotta a kezét -Fenna Noud - mutatkozott be.
-Mona Fink - szorítottam meg kissé, nőies kezét -Különleges neved van - jegyeztem meg, közben a telefonomra pillantottam.
- A szüleim Hollandiából települtek be, mielőtt megszülettem - érdekesnek találtam a lányt, ha nem szorított volna az idő simán elbeszélgettem volna vele legalább egy fél napot.
- Nos, Fenna Hollandiából, nagyon élveztem a beszélgetést, most viszont rohannom kell. DE - nyomtam meg a szót - Jelölj be, és még beszélünk! - indultam el, egy kacsintás után.
- Ki nem hagynám! - mondta sejtelmesen.
* Maya szemszöge *
Feszülten néztem anyám kétségbeesett képét, semmi kedvem nem volt vele lelkizni, vagy franc tudja miért keresett fel. Csak azt tudtam, hogy valami hátsó szándék vezette ide, ugyan is egy évben egyszer látogat meg, akkor is vagy a pénzem vagy pedig a segítségem kell neki.
- Nézd, ha azért jöttél ide, hogy szaglássz.. akkor már végeztél is. Vagy talán tíz perc nem volt elég? - mondtam lekezelően, majd kortyoltam egyet a teámból.
- Az anyád vagyok, nem beszélhetsz így velem - fakadt ki.
- Nem vagy az anyám - jelentettem ki.
- De igen is az vagyok, a bátyádnak pedig segítségre van szüksége. - lépett be személyes terembe.
- Ugyan - nevettem fel gúnyosan - A kis felesége hol van, hm?
- Miután Alec tolószékes lett, az az őrült elhagyta. De látom te sem vagy jobb, semmivel! - csapta be az ajtót maga mögött. A családi drámája egyáltalán nem hatott meg, sőt mi több, undorítónak találtam, idejött sajnáltatni a bátyám, na meg saját magát.
A kezembe vettem telefonomat, hátha Mona felveszi. Kissé aggódtam érte hiszen úgy elrohant, méghozzá kitudja hova és a legrosszabb az egészben az volt, hogy nem tudtam milyen érzések kavaroghatnak benne. Fogalmam sem volt arról mi történik velünk, és arról sem, hogy ez hová vezet.
Nyugtalanul mászkáltam fel és alá a házban, mert egyszerűen nem találtam a helyem. Bármit is csináltam mindenről csak ő jutott eszembe, hiányzott, na meg az írás is. Miután a könyvemnek nyoma veszett így már az írás iránti szenvedélyemet sem tudtam kiélni, az egyetlen dolgot vették el tőlem ami valaha is lekötött.
*Mona szemszöge*
Úgy tizenöt perc séta után értem oda a megbeszélt helyre, éppen dél előtt pár perccel. Szívem majd kiugrott a mellkasomból miközben vártam, egy elég eldugott helyen voltam. Az eszem csak azon járt vajon ki lesz a zaklató, és hogy felfedi-e kilétét. Pár perc morfondírozás után megjelent valaki egy maszkban, talpig fehérben, így első ránézésre fogalmam sem volt, hogy nő vagy férfi az illető. Átlagos termetű, vékony ember volt, egyre közelebb lépett hozzám majd megszólalt:
- Szerezd meg Maya titkait - a hang alapján egy férfi volt az - Ha ellenkezni próbálnál valaki meghal - nevetett, aztán megfordult és indulni készült, de sikerült elkapnom majd földre löknöm. Vállait a földhöz szorítottam, ujjaim belemélyedtek bőrébe miközben görcsösen próbált kiszabadulni. Hirtelen elkaptam maszkját, és lerántottam róla, ekkor a döbbenet kiült arcomra. A férfi pedig csak csalódottan, de ugyanakkor szégyenkezve nézett rám. Elengedtem és meghátráltam.
- Várj Mona! - kiáltott utánam remegő hanggal.
- Sosem gondoltam volna hogy te vagy az!
