13. Little, slut Maya

* Maya szemszöge *

- Az általános iskolás éveim lényegében mozgalmasan teltek, annak ellenére, hogy kevés barátom volt már akkoriban is. Mint minden gyerek, én is csináltam pár apró csínytevést a bátyámmal az élen. Abban az időben elválasztathatatlanok voltunk, még jött az átkozott, vörös hajú liba, aki elvette tőlem. - szorítottam meg idegesen a ceruzát, fagyott ujjaim között. - Legjobb barátnőmmel Naomival, kiterveltük a tökéletes bosszút. Még pedig pontosan azt, hogy mi is elvesszük a lánytól aki fontos neki, a macskáját Tiffanyt. - testem megtelt bűntudattal, miközben remegve szántottam a papírt - Gyermeki gonoszságunk erősebb volt mindennél, irigységem pedig elvakított, így meggondolatlanul kioltottam egy életet. - tekintetem rögtön a vasajtóra terelődött mikor az nyikorogva kinyílt.

- Hogy halad az írás? - lépett be a nő, miközben nevetett.

Az előzmények:

Sírva fúrtam arcomat a fekete párnába, ami egyre jobban elázott a sós könnyeimtől, a bánat pedig egyre inkább falta lelkemet, mint egy éhes szörnyeteg. Kissé jólesett, hogy sajnáltathattam magam ismét, a szomorúság úgy hatott rám mint egyfajta drog. Ha egy jó ideig nem kaptam meg az adagomat kielégíthetetlen vágyat éreztem arra, hogy ismét érezzem a bennem rejlő sötétség hatalmát.

 Ekkor a csengő éles hangját hallottam a nappali felől, s feszítő fejjel tápászkodtam fel az ágyból. Gombóccal a torkomban lépkedtem a hideg kövön, szemeim pedig a sírástól kissé meg voltak dagadva. Mikor ajtót nyitottam Benett kétségbe esett arcával találtam szembe magam, szívem hevesebben kezdett lüktetni az eddiginél is.

- Monát elrabolták! - mondta zihálva - Megkeresett a zaklató egy levéllel amiben egy cím állt, illetve az, hogy ha nem jössz velem te is akkor megöli. - emelte rám üres tekintetét, közben szívem szavai hallatán még apróbb darabokra tört, szemeim pedig megteltek könnyekkel.

- Akkor mire vársz még? - kiabáltam rá sürgetően, ő pedig kapkodva elindult lefelé.

*

Tekintetem végigsiklott a hatalmas területen miután megérkeztünk az adott címre, lélegzetem pedig elállt a látványtól. Egy elhagyott vasútállomás tárult elénk, ami úgy nézett ki akárcsak egy szellemváros. A lepukkant, öreg peron már omladozott, a sínek pedig magányosan távolodtak, majd értek össze a végtelenben.

- Keressünk egy lejáratot! - kiáltotta a srác, majd eltűnt.

Óvatos léptekkel sétáltam körül a beton építményt, szemeim pedig végigpáztáztak mindent, hátha megtalálom a lejáratot. Egy percre elidőztem mikor az üres megállóra tévedt tekintetem, ami megélt megannyi búcsúcsókot, s a viszont látás örömét. A csillagok ugyanúgy ragyogtak most is, olyan szelíden és barátságosan mint mindig, mert ők sosem magányosak.

- Megtaláltam! - kiáltotta, én pedig heves léptekkel rohanni kezdtem a hang irányába - Itt egy lépcső - mutatott rá a hosszú lépcsősorra, ami bizonyára a föld alá vezetett. Elkezdtem lemászni miközben Benett hátulról fedezett, néha fel-fel pillantottam.

Leérvén megcsapott a hűvös levegő, karjaim pedig libabőrösek lettek ahogy átjárt a hideg, lábaim pedig egyre inkább kezdtek megdermedni. Hátrafordultam Benetthez mert már egy jó ideje nem hallottam lépteit, de mikor hátranéztem egy kést tartott kezében, én pedig nem tudtam mire vélni a dolgot, reszketni kezdtem a félelemtől. 

- Mire készülsz? - hátráltam.

- Ugyan, te sem gondoltad komolyan ezt a kérdést - nevetett - Naiv lány vagy, Maya! - lépett közelebb fenyegetően.

- Drágám - a srác a hang hallatán azonnal abbahagyott mindent -Ha most megölöd mire megyünk vele? - hallottam egy női hangot, majd kisétált a sötétből egy magas, feketeruhás, maszkos alak.

- Mit akartok tőlem? Idióták! - morogtam majd megkíséreltem gyomron rúgni a srácot.

- Na, na, na... - nyomott neki a falnak a nő - Ez igazán eredeti lépés volt - vezette végig ujját a számon, undorral töltött el de úgy gondoltam felesleges ellenkeznem. - Most pedig megmutatom az új szobádat - súgta a fülembe - Mától ez lesz az otthonod, imádni fogod! - suttogta ironikusan.

Megragadott, kezeimet pedig hátamra szorította miközben a kés pengéje fenyegetően mélyedt a derekamba, csak tolt előre a sötét és hideg helységben mégnem elértünk egy szobához melynek falai fémből voltak. Iszonyú hideg áradt ki onnan, nagyon reméltem, hogy nem kíséreli meg a lefagyasztásomat, de percek múlva rájöttem, hogy mégis. A nőben lévő őrültségnek látszólag semmi nem szabhatott határt, nem tudtam vajon miért teszi velem mindezt de bizonyára jó oka lehet rá. Fejem csak azon járt vajon ki lehet az, gondolataim vihart kevertek a fejemben, nem jutott eszembe senki olyasmi akinek ilyen mély sebet okozhattam volna.

- Most pedig fogod ezt a szart és leírod az összes bűnöd! - vette elő a füzetet pulóvere zsebéből, majd a földre dobta. Kezembe nyomott egy ceruzát, aztán pedig a könyv után lökött, mikor a földre estem bevertem a fejem. - És most, ha megbocsájtasz, nem csak rólad kell gondoskodnom - vágta be az ajtót.

A jelen:


* Mona szemszöge *

- Ne feledje, hogy amit mond azt rögzítjük - nézett rám a fekete pasas, én pedig csak bólintottam. - Szóval elmondaná nekem, hogy mit csinált este tizenegykor annál a raktár épületnél?

- Nézze, meg akartam védeni magam - emeltem fel a hangom - Az az őrült zaklat engem és a barátaim - keltem ki magamból.

- Kicsoda? - dőlt hátra a széken.

- Maya Tomson - jelentettem ki, nevétől még a gyomrom is felfordult.

- A hölgyön maszk volt, miből gondolja hogy Mis. Tomson az? És mondja csak, milyen kapcsolatban áll ön az említett személlyel? - nyitotta tágra barna szemeit.

- Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ő az - forgattam a szemeim - A barátnőm...volt - sóhajtottam.

- A hölgy valóban nem volt abban az időpontban a lakásán, de még nem kapják el addig semmiben sem lehetünk biztosak, tudja? - ekkor egy másik rendőr lépett be az ajtón, majd a pasas fülébe súgott valami bizalmasat.

- Ami azt illeti, elmehet - állt fel - Valaki tisztázta magát. - szavai hallatán megnyugvás töltött el, de ugyanakkor döbbenten álltam a történtek előtt. Remegő térdekkel sétáltam ki a kihallgató szobából, majd megpillantottam Fennat. Hatalmas mosolya elárult mindent számomra, csak éppen nem értettem miért tette és hogyan, de most csak az számított, hogy hátralévő életemet nem kell börtönben töltenem.

- Ezt te csináltad? - húztam széles mosolyra a számat, közben átöleltem.

- Igen, apámtól veszik a fegyót, nekem pedig jó a beszélőkém - szorongatott meg kissé.

- Remélem nem vállaltad magadra amit a patkány Maya csinált - fintorogtam.

- Hát - tartott szünetet - lényeg, hogy megúsztad - jelentette ki majd kiléptünk az utcára, nekem pedig bűntudatom volt. - Elviszlek haza, hogy szedd össze a cuccaid aztán pedig felmegyünk hozzám - pillantott rám.

- Tökéletes - vetettem rá fél mosolyt.