Mikor újra magamhoz tértem már egy kórházi ágyon feküdtem, tipikus kórházi szagot érezve. Lassan kinyitottam a szemeimet, zavart a nagy fehérség ami körülöttem uralkodott, minden fehér..mégis sötétben éreztem magam. Omladozó fehér és zöld falak vettek körül, mellettem egy fiatal srác feküdt, hozzátartozói aggódva fogták a kezét. Sápadt volt az arca, éppen aludt. Unalmamban azt találgattam vajon miért lehet itt, mindig is érdekelt milyen történet állhat egy-egy ember mögött. Bár ha valaki megkérdezte volna én miért vagyok itt, nem tudtam volna rá elfogadható választ adni.
Folyton a látomásaim jártak a fejemben, olyan igaziaknak tűntek, mintha csak a valóság lett volna. Folyékony képek amikbe csak úgy elmerül az ember. Sejtésem sem volt arról mi történik körülöttem, és hogy mit művel velem a saját képzeletem, de azt az egyet viszont tudtam, szükségem van valakire.
Már besötétedett, én kis naiv pedig azt hittem majd valaki meglátogat...talán a családom, esetleg a gondoskodó, mosolygós Mona. Hiányzott az arca és a kis apróságai, viszont az igazat megvallva kicsit sem ismertem. A csendet kiabálás törte meg.
-Hölgyem éjszaka már nincs látogatási idő. -veszekedett az ápoló. A hang egyre inkább erősödött.
-Hagyjon lógva, látnom kell valakit. - makacskodott, kissé ismerős volt ez a stílus.
Mona sietve belépett az ajtón, megállt aztán hosszasan bámult, közben az ápoló a nyakában lihegett.
-Oh kérlek Maya!Magyarázd el ennek az úrnak, hogy én akkor látogatom meg az én hugicámat amikor csak akarom. - kacsintott.
Megbeszéltem az ápolóval, had maradjon egy kicsit Mona, aztán végül is ebből a kicsiből egész éjszaka lett.
-Sosem volt még senkid akit szerettél? - nézett rám szomorúan, mind e közben az ágyon feküdt velem.
-Nos...- gondolkoztam. -Valahogy nem éreztem igazán azt senkivel, mint amiről azokban a "virágos borítós, csini csicsás" szerelmes könyvekben beszélnek.
Kissé nevetett, aztán elgondolkozott kicsit.
-És mit gondolsz miért lehet ez? - valami furcsa dolgot véltem felfedezni a hangjában.
-Talán mert érzelmileg egy galambbal vetekszem?
-Vagy csak mert rossz helyen próbálkozol. - hajolt közel hozzám, majd a szemembe nézett. -Sajnálom ami ma történt. -nyomott egy puszit a homlokomra.Meglepett de furcsa örömmel töltött el. Viszont elgondolkodtatott, vajon honnan tudta mi is történt?
*
Mikor reggel felébredtem tele voltam kérdésekkel, na meg csövekkel, amik szörnyen idegesítettek. A vakító fehérség még mindig ugyanúgy zavart, az ágy pedig hideg volt.Egyedül feküdtem benne. Átnéztem a másik ágyra, kíváncsi voltam vajon ébren van e a fiú, de az ágy üres volt. Mi történhetett? Mély elmélkedésemből Mona rántott ki.
-Az orvos kiadta a papírjaidat.- lóbálta. -Hazamegyünk. -mosolygott kedvesen.
-Ez remek.- mondtam rekedt hangon.
-Még azt mondta szeretne beszélni velem a gyógyszereidről. Szóval te csak várj itt meg.
Bólintottam, aztán tudatosult hogy mit is mondott. Gyógyszereim?! Mégis miért? Mielőtt feltehettem volna a kérdéseimet, a lány már el is tűnt, igazából kitudja hova. Pár perc múlva egy nő jött be a kórterembe, teljesen zaklatott volt és magán kívül zokogott. Arca megviselt volt, teste pedig remegett, az ágyamhoz lépett és megszorította a kezemet.
-El kell mondanod mi történt a férjemmel. - hajtogatta. -Meghalt, és te voltál az egyetlen aki tudja mi is történt valójában. -csikorgatta a fogait. Mondd el mi történt, és ha valami közöd van a halálához akkor nem úszod meg épp bőrrel. -támadt rám.
-Engedjen el. - harsogtam.
-Nem,még nem mondod el. - fenyegetőzött.
-Hagyjon. -kiabáltam, az agyamban pedig újabb vihar keletkezett a feltörő emlékek miatt. Kezeimet kitéptem a nő szorításából és a földre löktem. Karomból kitéptem az infúziót, ami rettenetesen fájt, de az adrenalintól nem sokáig éreztem. A nő mögött megláttam a talpig vérben álló férjét, kezében egy baltával. Azt suttogta meg fog ölni. Képtelen voltam megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, a hangok csak suttogta a fejemben egyfolytában. Befogtam a fülem, képtelen voltam elviselni, csak összegörnyedtem a földön és összeszorítottam a szemeimet. Mi történik?
